Az élet Grazban és a Károly Egyetem

 

Hogyan kerültem Grazba?
Megpályáztam egy helyet, CEEPUS ösztöndíjjal a Grazi Károly Egyetem orosz szakát, az akkori kedvesem pedig a németen, mivel ő német szakos volt. Úgy esett, hogy pont a nagy húsvéti ünnepélyek kellős közepébe csöppentünk bele, plusz még ilyen fesztiválok meg koncertek is voltak. De Graz egyébként is érdekes, a múzeumok városa. Nagyon sok múzeum van, sőt egy kicsit maga a város is hűvös, komoly és múzeum-szerű. Graz igazi évszaka a hűvös, elegáns ősz. Sokan járnak - még fiatalabbak is - stájer népviseletben, kicsit úgy néznek ki, mintha egy magyar történelmi filmből, vagy Mikszáth-adaptációból léptek volna ki. De azt hiszem ennek itt nincs jelentősége, nem kell népnemzetinek lenni ahhoz, hogy ilyenben járj.
Aki csak Rilkét, Georg Traklt, meg Haneke filmjeit ismeri, az valószínűleg félne Ausztriába utazni. Elég zakkant arcok, valljuk be. Különösen a Haneke. A hírességek közül még a legnormálisabb a Schwarzenegger, különben ő grazi, van neki is múzeuma. Ehhez képest úgy tapasztaltam az osztrákok nagyon is harmonikusak.
Az első, ami nagyon feltűnő volt, az, hogy mindenki mosolyog az utcán. Később megtudtuk, hogy szó sincs spontán, szervezetlen mosolygásról, Graz város indított egy ilyen kampányt, hogy túl komor a város image-e, ezért kérték az embereket mosolyogjanak többet az utcán, és volt egy ilyen képzőművészeti pályázat is, hogyan tegyük barátságosabbá, humorosabbá, lazábbá Grazot.
Valami torony :) Erre amúgy Hoeller tanár úr is küldött be tervet, egy képeslap, a Nagy Grazi Óratornyot láthatjuk, melyre egy mosolyt pingáltak pirossal.
Hogy ki is ez a Hoeller?
Eleinte nehéz volt találkozni vele, mert pont a Nagy Húsvéti Szünet kellős közepén érkeztünk. (Húsvét egy nagy és színes kavalkád náluk, rengeteg utcabállal és szabadtéri rendezvénnyel.) Legalább volt időnk múzeumozni, kituristáskodni magunkat, megismerni a várost.
Hú, azt még nem is meséltem, amikor a várban sétáltunk. Ne ijedj meg. Minden délben az egész városban megszólalnak a szirénák. Régi hagyomány. Mi meg azt hittük, jönnek a szlovén vadászgépek. Vagy mittomén kik. Csak amikor láttuk, hogy mindenki nyugisan sétálgat tovább, akkor gondoltuk, hogy biztos valami népszokás.
A kátolikus barheszAz első képen a Károly Egyetem látható. Azt most nem látod, hogy körülötte a füvön tarkaruhás diákok heverésznek. Az ott a kezemben egy tipikus osztrák húsvéti sütemény, a nevére nem emlékszem. Első ránézésre egy jókora barheszre emlékeztet. Édes kalács-szerű sütemény, van benne méz is, meg fűszerek, meg fehér bor, szóval nagyon spéci. Azt mondják olaszoktól jött ez a sütemény, de már jó régen és azóta stájer hagyománnyá vált.
Egyébként mi nem ide jártunk, az orosz szak másik épületben van.
Mivel Graz egy kisváros, az egyetemre jóval kevesebben járnak, mint az ELTÉre, de olyan felszereltségük van, hogy nyugodtan ehet minket a sárga irigység. Gigantikus számítógép-terem internet-kapcsolattal, minden harmadik gép szabad, nem kell közelharcot vívni a helyekért, full profi könyvtár, még a legkisebb szakok is tök jól el vannak látva. Például az orosz egy kis szak, de még a kortárs orosz írók és költők közt is válogathatsz. A képen éppen ilyeneket olvasok, fordítok, közben arra gondolok, hogy ehhez a Bratka kéne. És az ilyen egészen kis szakok, mint például magyar! Nagyon komoly gyűjtemény klasszikusokból és kortársakból. Gyakran nem csak magyarul, de németül is.
Én és Che Én és Che Gueverra. Ez az egyetem lépcsőháza, itt tudsz felmenni az órákra.
Az egyetem előtt egy akkora biciklitároló, mintha itt minden diák biciklivel járna be az egyetemre.
Itt minden diák biciklivel jár be az egyetemre. Az is, akinek van kocsija. Mjasto roverov.
Mi jellemző még Ausztriára? Környezetvédelem. Általában az osztrákok nagyon környezetbarátok, csak vízierőműveik vannak, meg a Hunderwasser-féle öko-házak, a biogazdaságok...És amin meglepődtünk, itt vannak, akik fákat fogadnak örökbe. Ez azt jelenti, hogy valaki valamelyik hivatalban bejelenti, hogy örökbe szeretne fogadni egy fát, mondjuk az utcájából, és akkor kinn lesz a fán a neve, és ő öntözi, nyesi, meg minden. Szóval az utcaképet -legalábbis az Elizabeth strasse környékén -a lakók személyes ügyüknek tekintik. El tudod ezt képzelni nálunk?
Jellemző Grazra, hogy itt nem látsz egyetlen igazán lepattant embert sem, ami hihetetlenül megterheli a Kelet-Európai lelket. Illetve...szerencsére egyszer-kétszer sikerült elvetődnünk a bevándorló-negyedbe, többnyire törökök voltak ott. Na az már olyan, mint Újpest, végre egy kis hazai.
A török-negyedben egy kiszuperált benzinkút helyén volt az orosz Party, amit Hoeller szervezett. Ő a koordinátora az ösztöndíjnak, egy harminc körüli halál laza csávó. Vodkázás, orosz zené,k filmvetítés. A filmet Hoellerék csinálták a pétervári élményeikről. Különösen vicces volt A Ház, Ahol Semmi Sem Működik, azt hiszem ott laktak, vagy csak a barátaik voltak? Németül volt, én csak azt értettem, amit az oroszok mondtak.

* * *

A kollégium az Elizabeth strasse legvégén.
Jók a kilátásaimEgyszemélyes szobák vannak, ekkorák, mint ezen a képen. Az ablakból pont egy fenyőt látok, mikor felébredek. A szobában semmiképpen ne dohányozz, minden szobában tűzjelző van, ami egyből beriaszt, ha tüzet érzékel, és akkor jönnek a tűzoltók. A konyhában van egy nagy hűtő, kis rekeszekre osztva, mindenki kap kulcsot a saját rekeszéhez. A konyha emeletenként változó, attól függően, hogy a tagok inkább vesznek közös edényeket, eszközöket, vagy a meglévőt is elhasználják. A lányok emeletein nagyon kis igényes lett.
Az én folyosómon lakott a Titokzatos Mongol.
A Titokzatos Mongol különös ember. Tört orosz, német, egyéb nyelveken beszélgettünk vele, de leginkább egyéb. Azt mondta, hogy a doktoriját írja itt az egyetemen. Annyira rosszul beszélt németül, hogy az már majdnem angol volt.
Nagyon furcsa volt, hogy itt tanul egyetemen és nem beszél semmilyen nyelven, hanem egyetlen furcsa keverék-nyelven beszél széles mozdulatokkal egészíti ki...Ugyanakkor mindent értett. Máskülönben nagyon kedves, rokonszenves ember volt. Többnyire egy-egy üveg sör lógott ki a zsebéből, ami a szolid grazi egyetemi környezetben bizony felkeltette az ember érdeklődését. Egyszer borosüveg is lógott ki a zsebéből, amikor mentek bulizni a többi mongollal. Mikor nekimentem az automata ajtónak az olasz boltban a Titokzatos Mongol volt az, aki segített.
Akkor mondta, hogy ő orvos, várjuk meg, mindjárt jön a doktortáskájával. Sajnos nem emlékszem, hogy milyen szavakkal mondta, pedig érdemes lenne feljegyezni. De érthető volt.
Azután valami csípős krémmel bekente a fejemet, és pár nap múlva elmúlt a seb. Homage to Mysterious Mongolian!

* * *

Ó, város!A városközpontnak igazi óváros-feelingje van. Macskakövek, régi házak. A legrégebbi ház 1500-as vagy 1600-as évekből való, de nem látszik rajta. Ebben a tekintetben pont az ellentéte Budapestnek, itt nálunk még az újabb házak is úgy néznek ki, mintha 500 éve pusztulnának.
Az utcákon néger hajléktalanok árulnak egy újságot. Ők mind ugyanabból az országból valók, ez az egyetlen afrikai ország, ahonnan Ausztria befogad emberek. Maga az újság félig Magyar Narancs félig Pesti Est. Szóval ha programokat keresel ezt az újságot ajánlom. A címére nem emlékszem most már, de nem lehet összetéveszteni semmivel. Szabadáras, rajtad múlik mennyit adsz érte. Erős Tilos Rádió stílusa van, Viki szerint.
Ha pedig szeretnél egy igazi klasszikus osztrák kávéházat, a főtéren, ahol a nagy szabadtéri piac van, ott a tér egyik sarkán található a II. József kávézó. Azért ajánlom ezt, mert Grazban tulajdonképpen nagyon nehéz olyan i g a z i kávéházat találni, olyat, amilyennek az ember egy osztrák kávéházat elképzel.
Érdekes, hogy az egyetlen igazi osztrák kávéház magyar. A tulaj - aki egyben a pincér is - kitalálta, hogy magyarok vagyunk és mondta, hogy rendelhetünk nyugodtan magyarul. Tök jó arc volt, a legjobb grazi élmények között a helye. Meghívott minket a másnapi kiállítás-megnyitóra, ami szintén a Cafe II. Joseph-ban lesz, és az azt követő fogadásra.
A kávézóban rendszeresen vannak kiállítás-megnyitók, felolvasások, mindenféle kulturális programok, ez itt a reklám helye.
Azért aránylag keveset tudok a Graz hétköznapi életéről, csak egy hónapot voltam ott, és nagyrészt múzeumozással meg könyvtárazással töltöttem az időt.
Az órákon - például a beszédgyakorlaton - minden diák totál oda volt, hogy milyen jól beszélek oroszul. Pedig akkor még állati rosszul ment. Ez közvetlenül az első moszkvai utam előtt volt. De az osztrákok úgy iratkoznak be az egyetemre, hogy egy szót nem beszélnek oroszul, közben tanulnak meg. Úgyhogy a beszédgyakorlat óra igazi sikerélmény volt.
És a kortárs irodalom órákat is nagyon élveztem. Pfandel tanár úr úgy beszélt oroszuk, hogy azt hittem, Ilja Alekszejevics Pfandel vagy Vlagyimir Makarovics. Pont olyan volt a kiejtése, mint Bordjugovszkij tanár úrnak, aki igazi orosz volt, magas, bajuszos és a fiatal Lev Tolsztojra hasonlított.
És Graz minden múzeuma, szépsége, fenyői ellenére az igazi felemelő pillanat az volt nekem amikor az utolsó napon afféle búcsú-ajándékként Pfandel tanár úr átvette nekem kazettára Venyegyikt Jerofejevtől a Moszkva-Petuskit a szerző előadásában.
Éppen a tavaszi szünetre értünk haza, jó lógós félév volt, és csak egy hét választott el az első Moszkvai utamtól és attól, hogy lássam a Kurszki pályaudvart, Moszkvát, Petuskit és mindazt, amit már annyiszor elképzeltem.
Graz után különösen húzós volt Moszkva. Graz után még Magyarország is. Képzeld el, például, mindenki nyugodt, törvénytisztelő, ha egy kicsit is megközelíted a járdaszegélyt, az autósok pánikszerűen lefékeznek és integetnek, hogy menj át nyugodtan.

^