Ki tud többet Oroszországról? | Gondolatok Vlagyimirról, az elektricskáról, az Aranygyűrűről, az útról, a sapkáról, a kurvákról és Leninről | Keleti szobatársak | Pétervár, a város, amely nem létezik

Ki tud többet Oroszországról?

1. Ki tud többet Oroszországról? | 2. Találkozunk Aljohával | 3. Pushkin Institut | 4. Moszkva, Arbat, Aljosa | 5. Bejárom Moszkvát. Hogyan nem találkoztam Vlagyimir Putyinnal? | 6. KKK (koncert, könyvek, kultúra)


1. Ki tud többet Oroszországról?

Oroszország megismertetését Moszkvával kezdem, ahogy én megismertem, amikor először voltam ott.
Kétszer voltam eddig kint, mind a kétszer a Puskin Intézet ösztöndíjával. Semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor kint vagy, igazi oroszokkal találkozol, élő orosz nyelvet hallasz.
Mikor visszajöttem sok ismerős megnyitotta a Hülye Kérdések Oroszországról című fájlt, pl. :
"Nagy nyomor van, mi?"
"Koszosak mi?"
"Mindenki tökrészeg, mi?"
"Semmitnemtudnakavilágról, aztsetudjákholvanmagyarország mi?" (Mert aki még Magyarországot se ismeri, az totál bunkó, érted?)
Ezek a kérdések a kérdezőt minősítik és nem annyira Oroszországról szólnak, mint inkább arról, hogy nagyon szeretnénk ilyennek látni. Ha ebben a szellemben fogant cikkekre vagy kíváncsi, ajánlom az oroszország.lap.hu-t. meg volt valami angol film is, Alice in Russialand, ahol azon poénkodtak, hogy a moszkvai szatyros nénik nem ismerik az ominózus mesekönyvet meg sok egyéb dolgot sem.
Megnézném én, hogy hány skót bányász vagy londoni proletár ismeri Tolsztojt vagy Tarkovszkijt. De tán még Eliotot se.
Aljosa cimborámnál például még a konyhában is könyvek vannak, és itt nem szakácskönyvekre kell gondolni. Szépirodalom, esszék, tanulmányok. Bár az orosz szak könyvtárában figyelnének ilyen könyvek, mint az Aljosa konyhájában! Aljosa egyébként kitűnően beszél magyarul, angolul, németül és portugálul.
Vagy az emberek, akikkel az utcán beszélgettem...
Merthogy - és ez tipikusan orosz - lehet beszélgetni.

Oroszország azt jelenti, hogy lehet beszélgetni. Mondjuk odamész a piacon egy árushoz, azt kérdezed: "Maga kövér vagy terhes?" Mire ő: "Ez is, az is" - és jól elbeszélgettek - írja egy helyütt Viktor Jerofejev.

Igen, az emberi, családi kapcsolatok nekik sokkal fontosabbak, mint hogy kényelmesen éljenek. És tényleg: 'Rossija, eta znachit mozsna razgavarivat'. Így volt velem is.
Megkérdeztem mondjuk, hogy merre van ez meg az az utca, kérdezték hová valósi vagyok.
- Jaj, magyar, az szörnyen bonyolult nyelv, abban van a legtöbb rag meg toldalék! - mondta egy néni a Mjasznyickaján. Sokan voltak nyaralni Magyarországon, voltak akik átjártak Tarkovszkijt és egyéb "tiltott gyümölcsöt" ízlelgetni. Szóval abszolút pozitív reakciók. Voltak, akik még Nagy Imrét is ismerték, és mondták, hogy milyen bátor nép, elsőnek kelt fel a kommunizmus ellen. (lásd még: Hülye Kérdések Oroszországról: "Ott mindenki kommunista még, mi?")
Nézzük, mi lehetett az első, ami feltűnt Moszkvában?
Akkor ültem először repülőn, felülről láttam először Moszkvát. Meglepő volt, hogy milyen kopárság veszi körül (legalábbis a mi búzamezőink után). Azután a repülőtér. A Seremetyevó. Elképesztően nagy!
Teljesen megdöbbentem, hogy mekkora tér, mekkora gépek!
Minden városnak megvan a saját szaga. Athénnak tengernyirkos szaga van, Embilipitiyának dzsungel - és kihúnyó tűz szaga van, Moszkvának pedig romlott tejtermék és petróleum-szaga. Olyan gyár-szag. Talán az ólmozott benzin miatt. És itt most lapozd fel Lev Tolsztojtól a Feltámadás című regényét és olvasd el az első mondatot! Időszerű!
Rengeteg autó van, régiek, ócskák, kaotikusan örvénylenek, mint az őstengerek a teremtés előtti időkben. "Moszkvában a gyalogosnak még a járdán sincs elsőbbsége" - mondta a kulturális attasénk. A jelzőlámpáknak jelképes szerep lett szánva. Csak a külföldiek veszik komolyan.
Ha Moszkvában közlekedsz, a legjobb, amit tehetsz, hogy ott és akkor futsz át az úttesten, ahol és amikor a helyiek. Aztán egy idő után ráérzel.
Számomra az egyik nagy titok, hogy ezek az emberek, akik a közutakon úgy vezetnek, mint az őrült, a metróban szépen sorba állnak, szabályosan, szépen, minden második lépcsőfokra, annak is a jobb oldalára, hogy aki siet, az a bal oldalon mehessen. Nem idegeskednek, akármekkora is a tömeg. Ha a metróban látod őket, a világ legszabálytisztelőbb népének tűnik.

2. Találkozunk Aljohával

Ővele a Feneketlen tónál találkoztam. Egy meleg nyári napon boroztunk a Darázzsal, azaz csak boroztunk volna de véletlenül egyikünknél sem volt dugóhúzó. Megszólítottuk a mellettünk ülő fiatalembert, hogy nincs-e dugóhúzója.
- Az nincs, de megy az anélkül is - mondta oroszos akcentussal.
Ő volt Aljoha. Nagyon jól elbeszélgettünk, Darázs is rajong az orosz irodalomért, Viszockij, Hlebnyikov, Puskin pillanatok alatt terítéken voltak. Megszerettük Aljosát, mondtuk, ha jön még Magyarországra, hívjon fel mindenképpen, és még az "Énekelj az átkozott gitáron" című dalt is énekeltük a tiszteletére. Szergej Jeszenyin verse, a Sajnos batár zenésítette meg.
Kiderült, hogy Aljoha rokonságban áll Jeszenyinnel. Egészen pontosan az amerikai Duncan-Jesenin ággal.
Megadta a moszkvai telefonszámát, mondta, hogy nyugodtan lehet nála aludni, ha arra járunk.
Ez a nagy orosz vendégszeretet! Csak egyszer találkoztunk és máris megadja a címét, telefonszámát, minden! Ezt szeretem én az oroszokban!

3. Pushkin Institut

A képen a Puskin Intézet látható. Itt laktunk, a szomszédunk pedig nem más volt, mint Borisz a híres (lásd a képen, később tudtam meg, hogy itt mindenki ismeri). Az én szobámban meg Szabolcs és Vince, mindketten remek emberek. Mellettünk meg Borisz, amikor lefényképeztem, éppen kötélhúzást játszottak, meg összefújták az ajtókat borotvahabbal. A többiek a híres szombathelyi lányok, akik nagyon jó arcok voltak, velük mentem múzeumozni, városnézni meg minden.
A tudomány infantilissá tesz Néhány szó az órákról. Noha túlságosan általánosak és inkább csak ismeret-terjesztő jellegűek, az mindenképpen pozitívum, hogy foglalkoztak a legmodernebb orosz irodalommal, vagyis abszolút korszerűek voltak. A másik, ami tulajdonképpen a tipikus orosz dolgokról szól, ill. olyan szavakról, amit nem lehet lefordítani a lingvo-stranavedenije.
A kedvedért lefordítom: nyelvészeti ország-ismeret. No, ez így nem túl világos, mi? Inkább mondok néhány példát. Café. Mi jut erről az eszedbe, milyennek képzeled el? Pont, mint egy bécsi vagy egy párizsi kávéházat.Például feltételezed, hogy ott az emberek alapvetően kávét isznak. Ám, ha Moszkvában bemész egy caféba, ott láthatsz sörcsapot, azerbajdzsáni szakácsot görbe késsel a kebab mellett, az egyik asztalnál katonák gitároznak és énekelnek...egy szó, mint száz ez egy másik fajta kávéház (nekem sokkal jobban tetszik.)
Park kulutury. Ilyen sincs máshol. Egyszerre liget, játszótér, vidámpark, koncerthely, söröző és még sok minden.
Azután ami még emlékezetes volt az intonacija. Meg is kérdezte tőlem a tanár, amikor egyszer később találkoztunk, hogy miért nevettek a magyar diákok. Mondott-e valamit, ami magyarul mást jelent. Pedig csak arról volt szó, hogy a nyelvtanár, aki a hangsúlyozást-hanglejtést tanította és széles mozdulatokkal még mutatta is, mikor emelkedik, mikor ereszkedik az intonáció, nos ez a tanár szakasztott Márkus László volt. Csak a hangja volt mélyebb. Az első óra után a magyarok mind Márkus Lacinak szólították.

4. Moszkva, Arbat, Aljosa

Amikor Moszkvába érkezel, első utad az Arbatra vezet. Emlékszem, mesélted egyszer, hogy ezt az Arbatot sehogy se tudtad hova tenni. Úgy hangzik, mintha Arabat vagy pláne Arafat lenne. Tökre azt hitted, hogy az Arbat gyermekei valahol a Közel-Keleten vagy a Kaukázusban játszódik.
Nos az Arbat az orosz Montmarte, a legrégibb moszkvai utca, az utcák arisztokratája, egy kis Moszkva Moszkvában, ahogy mondani szokták.
Mind a mai napig vitatkoznak rajta a kutatók, hogy honnan ered a név, amely régebben nem csak a sétáló utcát jelölte, hanem az egész városrészt. Az egyik elmélet szerint az arab 'rabad', vagyis a külváros, előváros szóból ered. Egy másik elmélet szerint viszonylag új az elnevezés, az Arany Horda széthullása után a Krími Tatár Kánság idejéből származik és eredetiled arbad-nak mondták. Azt mondják, amikor a krímiek támadták a Kremlt, itt ütöttek tábort és ők nevezték el Arbatnak. Van egy olyan elmélet is, hogy még a középkorban, amikor ez volt a kereskedő-negyed, a keleti kupecekről nevezték el Arbatnak. Én még egy olyat is hallottam, hogy itt volt először kövezett út, és az egyik kőfajtának a nevéből.
Aljoha az Arbatnál lakik, a legjobb helyen, ez a Moszkvai Montmarte, a művésznegyed és egyben Moszkva legrégebbi utcája. Sétáló utca. Semmiképpen nem hasonlítanám a Váci utcához, bár mások ahhoz szokták.
Egyébként nem csípem az ilyen sétáló utcákat, meg az ilyen nagyon turista helyeket, Montmartre, Vencel tér, Maria Hilfe. Valahogy nem igaziak.
Az Arbat viszont igazi, semmi mesterkéltség nincs benne, zajlik az élet. Utcaszínház, Kino-dalok, sétálóutca feeling, festők, cigányok, minden egyszerre van jelen benne. Félig művésznegyed félig szabadtéri cirkusz.
Az orosz MontmartreA képen a Kino emlékfal előtt állok. A Kino egy híres orosz újhullámos együttes volt. Tipikus orosz együttes: a dobos ukrán, a basszusgitáros és a gitáros örmény az énekes pedig koreai. Akinek eddig mutattam, azt a Trabantra meg a korai Cure-ra emlékeztette. A frontembere Viktor Coj. Fiatalon halt meg valami homályos autóbalesetben. Az ő emlékére grafittizték tele a falat. Egyébként nagyon megy az Arbat image-éhez.
Ide például bárki lejöhet és énekelheti egy szál gitárral a saját dalait, vagy előadhat zsonglőr-mutatványokat, az Arbat két világsztárja persze a Lenin- és a Hitler-hasonmás. Én csak Leninnel találkoztam, Hitler lehet hogy éppen vidéken turnézott.
"Oh, Arbat, moj Arbat..." De nem csak ezért jöttem ide, hanem azért is, mert nem sikerült felhívnom Aljohát.
Telefonálni Moszkvában.
Lehet pénzzel. Abból kevés van. vagy kártyával. Mivel Moszkva és a káosz jó viszonyban vannak egymással, ezért egy csomó telefontársaság van, és mindegyiknek a kártyája csak az ő telefonjaihoz jó, a többihez nem.
A másik poén: ha nem nyomod meg a gombot a készüléken, akkor nem hall téged az, akit hívtál. Hülyeségnek tűnik, pedig csak arról van szó, hogy ha mellétárcsáztál, és nem az van a vonalban, akivel beszélni akarsz, akkor nem kell fizetned. Nem nyomod meg a gombot, leteszed a kagylót és visszakapod a pénzedet. Korrekt. Persze ezt én nem tudtam.
Szerencsére az oroszok nagyon kedvesek. Segítettek telefonálni. Csokit, tollat ajándékoztak nekem. Vannak, akik szerint barátságtalanok, nem tudom, engem mindenki nagyon szeretett.
Kiderült, hogy Aljoha már megnősült, amióta utoljára találkoztunk. A felesége Ánya, tök jó fej és még jobban beszél magyarul, mint Aljoha. Ő is itt tanult nálunk.
Szóval velük fedeztem fel Moszkvát, ők mutatták meg a nevezetes helyeket. A legtöbb a környékükön volt, nem kellett messzire menni. Ezen a környéken lakott Puskin, Lermontov, Ribakov (tudod? Az Arbat gyermekei), Okudzsava, a grúz-örmény énekes-költő. Igazi moszkvai volt, sok dalában szerepel az Arbat, írt egy dalt az éjszakai Moszkváról is, az az egyik kedvencem. Aljosa mutatott egy nagy követségi épületet, nem messze tőlük. Itt lőtte le a német követet az a cseka-vezető, tudod, akiről ezt a verset írta Nyikolaj Gumiljov:

Egy ember, a sűrű tömegből,
miután a császár követét lelőtte,
hozzám sietett, kézen ragadott,
és megköszönte a verseimet.

Nyikolaj Gumiljov: Olvasóim

(Eörsi István fordítása)

Moszkva nagyon bazáros. Mindenhol grúz, azeri üzbég árusok, "huszasér a banántot" és mindent megvehetsz az utcán, nemcsak zöldséget, gyümölcsöt, hanem cd-romot, vagy mondjuk sírkövet is. A keleti kaják szaga. Kaukázusi kebab lavas-ba, örmény kenyérbe göngyölve. Hacsapuri, beljás. Teherautó, frissen csapolják a kocsiról a kvászt, talán ez az a savanykás szag?
Óvtak minket attól, hogy utcán vegyünk kaját, meg hogy olyasmit igyunk, amiben jégkocka van, de én nem ismerek senkit, akinek ettől bármi baja lett volna.
Mondjuk a moszkvai csapvíz az tényleg húzós. Még a tősgyökeres moszkvaiak sem isszák keveretlenül. Vagyis forralatlanul. Viszont erre rá lehet fogni, hogy mért sörözik az ember. Mert az a nagy vodkázás már a múlté, akit láttam vodkázni, az mind magyar diák volt, viszont az oroszok lelkesen söröznek és teáznak.
Ha szétnézel a kisközértben a Beljajevo-nál képet kaphatsz az oroszos életformáról. Nagyon sokféle tea van, grúz, örmény, ceyloni, ír, kínai, tisztán meg ízesítve. Van egy egészen hosszú polc, amelyen a tea mellé ropogtatni való dolgok vannak, mindenféle kétszersültek, bonbonok, kekszek, csokik (a világ legfinomabb csokija az orosz, főleg a Szamara-i), szárított halak -ez utóbbi a sör mellé is kitűnö.
Az orosz nyelvben egyébként külön szó van arra, hogy szeszes ital fogyasztásához enni valamit, ez a zakuszáty, amit eszünk (sörkorcsolya, borkorcsolya) az pedig a zakuszka. Ellentétben velünk mindig esznek valamit, még a sör mellé is. Kedvencük a fűszeres kétszersült, meg a szárított hal, amiből nagyon sokféle van, egy egész külön kis világ. Van egészen pici, amit kis zacskóban árulnak, és van olyan, amelyik nagyobb, mint az Országh-féle angol szótár. Ezekbe a rejtelmekbe Beszélgetünk AljosávalAljosa vezetett be, kiderült az is, hogy az Oroszország hangja nevű rádiónak az újságírója. Először azt hittem, viccel, tudod volt olyan, hogy Amerika hangja...de kiderült, hogy van egy ilyen rádió, minden európai nyelven ad, így portugálul és magyarul is, ez a kettő Aljoha fő területe. Emellett még a moszkvai állami rádióban is dolgozik, de ott keveset fizetnek, csak jól mutat egy önéletrajzban.
Szóval ő vezetett be az orosz ital-kultúrába. Velünk ellentétben ők esznek még a sör mellé is. Tósztokat mondanak. Vannak, akik improvizálnak, de vannak olyan alkalmak, amikor mindenképpen valami nagyon jó és szellemes tósztot kell mondani. Még ilyen könyvek is megjelentek, amiben mondjuk az utóbbi 200 év pohárköszöntői közül válogathat az ember. Vannak egészen hosszú tósztok, már majdnem népmesék, és vannak nemesen egyszerűek, például amit az ukrán matrózoktól hallottam: "Igyunk, hogy a fasz álljon és legyen pénz!" Persze az igazi pohárköszöntők jóval kifinomultabbak, szabályos retorikai remeklések. Minden élethelyzetre van egy rakás anekdotájuk, amit akár egy tósztban is el lehet sütni. Többet isznak, mint mi és kulturáltabban, valahogy szertartásosabban teszik. Aljoha megtanított, hogyan kell enni a klasszikus voblát, vagyis a szárított halat. Megfogod a fejénél és a farkánál és kiharapod a hasát.
Nem igazán jött be.
Persze Aljohának meg a mi pogácsánk nem jött be. A közös nyelv az irodalom maradt.
Az is nagyon jellemző, a sok zöldterület itt is, ott is. Moszkva szellősen van építve, nincs agyonzsúfolva. Még a központban is találhatsz földutat, parkot, valahogy olyan megnyugtató az egész. A házak között pedig óriási fekete varjak röpködnek! Igen, ezek a varjak! Moszkva egy nagy falu, ahogy Aljosa mondta.
Fekete varjak. A Mester és Margarita. Patriarsije prudi.
Oda is Alyoha és Ánya vittek el, miért is örök hála. A Patriarsije prudi kicsit olyan, mint a Feneketlen tó, csak sokkal több tó van, körülötte pedig fiatalok söröznek, gitároznak, énekelnek, csókolóznak, ilyenek. Villamos nincs. Aljoha azt állítja, soha nem is volt. Innen nem messze van az a ház, ami mindig olyan különös módon cserél gazdát a Mester és Margaritában. Utca, házszám stimmel. Itt lakott Bulgakov, itt írta a Mester és Margaritát. Egy időben foglaltház volt, punkok laktak benne. Most sima lakóház, csak onnan láthatod, melyik az ominózus lakás, hogy az ajtó fölé az van írva: Nyeharosaja kvartyira. Nem jó lakás. És végül az én Alekszejem elvitt egy másik, híresebb Alekszej rezidenciájára. Inkább az orosz turisták ismerik, fogadok te sem hallottál róla, pedig szép és jelentős hely egy barátköpésre Moszkvától. Nem emlékszem, pontosan hogy is hívták, de elektricskával kellett menni. Vagy talán metróval? Tudod itt simán mehetsz két és fél órán át metróval. Olyan mintha HÉV lenne. Úgy emlékszem Moszkván kívül volt, de nem biztos.
Aljosa és Ánya személyében remek idegenvezetőim akadtak, ráadásul magyarul, hát ez se sok embernek sikerül. Szóval ez a hely, Kolomenszkoje arról híres, hogy itt élt Alekszej Mihajlovics cár, és itt született fia I. Péter, the russian meiji. Itt kezdődött Oroszország megreformálása, mégpedig nem is Péterrel, hanem apjával Alekszej Mihajloviccsal, aki felvilágosult nyugati tanítókkal taníttatta fiát. Aljosa több apró részletre is rámutatott, amik bizonyítják, hogy Alekszej Mihajlovics már eltért a klasszikus, konzervatív pravoszláviától.
Tükör.
A szobájában tükör volt. Ezt akkoriban tiltotta az orosz egyház, ember nem láthatja a saját tükörképét, mert akkor - úgy tartották - meghal vagy nagy szerencsétlenség éri. Alekszej Mihajlovics meghalt, természetesen, de már elég idős korában és a dolognak semmi köze sem volt a tükörhöz. Ugyanígy a festmény, illetve az élő ember ábrázolása sem volt megengedett hasonló okokból. Színjátszásról, világi költészetről, aztán ne is álmodj! Még a Szimeon Polockijt is sokat támadták, pedig ő zsoltárokat verselt meg, azokon keresztül fejezte ki a saját érzelmeit, de már ez is too much volt. Azt hiszem, ő is itt élt Kolomenszkojéban. (Egyébként megjegyzem, az első orosz költő - litván volt.)

5. Bejárom Moszkvát. Hogyan nem találkoztam Vlagyimir Putyinnal?

Az első utamon volt az összes ilyen, hogy fordítás, könyvtárazás, Tretyakovka. Mielőtt ilyen múzeumokba mész érdemes diákot csináltatni és venni hozzá olyan egyezményes kis tokot, ami elaltat minden gyanút. Hram Hrisztosz Szpaszityelja, vagyis Megváltó Krisztus Temploma. Ez az, amiből Sztálin uszodát csináltatott. Nagyon szép belül, tényleg nem látszik, hogy vasbetonból építették újjá. Ami nekem egy kicsit furcsa volt, hogy ilyen villogó színes neon-feliratok hirdették, hogy Krisztus feltámadott.
Majakovszkij-múzeum. Stílszerűen a Mjasznyickaján található (a Ljubljanka metrómegállónál kell leszállni.) fontos hely, itt van a titkosszolgálat azóta is, a Ljubljanka téren, a Mjasznyickaján pedig a Majakovszkij múzeum után a Biblio-globus nevű könyvesbolt, ahol könyveket, albumokat, DVDket, CDket lehet venni, két szintes nagyon profi könyvesbolt.
Az oroszországról szóló képeken az Alekszandrovszkij szadot, a Sándor-kertet láthatod, ott van a Kreml előtt. Alatta egy pláza található.
A Kreml másik oldalán a Vörös tér. Meggörbül a tér itt, olyan, mintha itt fordulna a földgolyó. Mandelstam jut az eszembe:

Ajkam még mozog, a föld félig temet,
De szavam tudja majd minden diák betéve,

A Vörös tér kerek, mindennél kerekebb,
magától, önként lejt, s fordul keményre,

e térnél kerekebb nincsen köröskörül,
lejtése hirtelen és nincs se vége,

hanyatt zuhanva dől, a rizsföldig terül,
míg a föld háta hord utolsó rabot élve.

(Erdődi Gábor fordítása)

A vers arra utal, hogy hosszú ideig a Vörös tér volt a kivégzések színhelye. Persze nem ezért vörös. És nem is a Kreml fala miatt. Már akkor Krasnaja plosagy volt, amikor még meg sem épült egészen a Kreml. Ugyanis régen a krasnaja nem azt jelentette, hogy vörös, hanem azt, amit ma a krasivaja, vagyis: szép. Elképzelsz, mondjuk egy pirospozsgás orosz menyecskét, no ő piros is meg szép is. Nyilván innen jön az egyezés.

A vörös tér végén a híres templom, amelynek két neve van, egy hivatalos és egy népi. A hivatalos neve: Sabor Pakrova presvjatoj Bagarodici vagyis a Szent Szűzanya Leple Templom. Annak a tiszteletére emelték, hogy az oroszok visszafoglalták a tatároktól Kazány városát. A neve egy pravoszláv ünnepre utal, október elsején tartják. Egy eseményről emlékeznek meg ilyenkor, amely a régi Konstantinápolyban esett meg, éppen a szaracénokkal harcoltak és nagy veszélyben volt a város. Ekkor az egyik szent eszelős: Szent Andrej szent víziójában meglátta a levegőben szálló Szűzanyát, amint imádkozott és leplét a keresztények fölé terítette. A görögök legyőzték a szeracénokat. Erről a napról emlékeznek meg október elsején, ezért hívják a templomot is Szűzanya Leple Templomának. A másik neve: Vaszilij Blázsennij. Ez a népi, nem hivatalos elnevezése. Egy jurogyivijrol, aki a templom kapujában lakott hosszú ideig és a nép csodatevőnek tartotta.

Az én utam az első napon a Vörös térre vezetett. Homályos esőbe forduló idő volt. Álltam a Vörös téren és néztem a Kreml óráját, tudod van a híres krakkói toronyóra, a prágai, kíváncsi voltam ez mit tud. Közben ahogy ott álldogáltam egyre több turista cövekelt le mellettem, ok is várakozva bámultak fölfelé. Egyszercsak ütni kezdett, vészjósló hangon, minden idegszálam megfeszítve figyeltem, olyan hangja volt, ami azt súgta, most valami nem mindennapi meglepetésben lesz részem. És tényleg meglepődtem.
Nem történt semmi.


Jó alaposan körbejártam a Kremlt. A falnál magányos, megkeseredett nyugdíjasok árulják a Mein kampf-ot, rá se ránt senki. Mint megtudtam az orosz patrióták Putyint szeretik, viszont ők nem antiszemiták. Putyint legtöbbet az újfasiszták támadják, no meg a régiek (fekete százasok) és a sztálinisták. Nem túl nagy sikerrel.
Tapasztalatom szerint inkább nő a szimpátia Izrael és a zsidóság iránt, hiszen megvan a közös ellenség: az iszlám terrorizmus, az azeri meg a csecsen maffia. A turizmusnak is jót tesz, ha az izraeli orosz zsidók visszajönnek és hozzák a családot meg minden.
Ugyanakkor a szélsőjobb - noha nem túl nagy a támogatottsága - sokkal elszántabb, fegyvereik is vannak és minden elképzelhető helyzetben megmutatják, hogy ők vannak.
Hagyjuk most magukra őket, nevetségesek.
Továbbsétálunk, elérünk a Kreml kapujáig, és ott látható Zsukov marsall szobra. Ő egy igen érdekes egyénisége az orosz történelemnek, a memoárjai is megjelentek magyarul. Belőle nem a komcsik csináltak hőst, ő mindig is népszerű volt. Nagyon jó katona volt, már a polgárháborúban tábornokként harcolt, igaz a fehér gárdában, de elnézték neki. Nélküle nem tudták volna legyőzni a németeket. Ő volt az egyetlen, aki ellenkezni mert Sztálinnal. Persze ő se túl gyakran, tényleg csak végszükség esetén.
Így esett, hogy halálakor nemcsak a Kommunista Párt, de emigráns, szovjetellenes költők is tisztelettel adóztak emlékének. Például Joszif Brodszkij:

Zsukov halott, igaz ügyért soha
többé már ő se kelne hadra.
Orosz históriánk lapjaira
más is került, ki bátran lépve a
meghódított fővárosokba,
a sajátjába félve tért haza.

(Baka István fordítása)

Épp ezt a verset vettük a Puskin Institut-ban, jó hogy megvan magyarul is.
A Kremlbe végül nem sikerült bemennem.
Egyszer akartam, a főbejáraton, legalábbis akkor azt hittem, hogy ez az. Már a kis hídnak a közepéig értem, és csak akkor tűnt fel, hogy az őrtoronyból katonák ordítoznak megafonba. Akkor is csak azért, mert egy szakasznyi katona megindult felém.
Megálltam a híd közepén, körülnézte, nekem szólnak-e.
Akkor végre az egyik kihajolt az őrtoronyból és vadul integetve elismételte, amit a megafonból nem értettem, vagyis hogy azonnal forduljak vissza, tilos bemenni.
Hát így nem találkoztam Vlagyimir Putyinnal.

6. KKK (koncert, könyvek, kultúra)

Szabolcs és Vince volt a két szobatársam. Szabolcs orosz-angol összehasonlító nyelvészetet tanít az ELTE orosz szakán és rendkívül felkészült. Szabolcsnak volt rádiója, és éppen interjú volt a Sevcsukkal. Így tudtam meg, hogy nagy szülinapi koncertet tart a DDT. Ez egy elég súlyos zene, az énekesük egy ukrán-tatár csávó, ő a Sevcsuk.
Megptóbáltam elhívni arcokat, de senki nem ért rá, úgyhogy elmentem egyedül. A Gorbusán volt. Ez egy illegális piac volt, amit megszüntetett a rendőrség, az épületből pedig ilyen klubbot csináltak. Egy parkon kellett keresztülmenni. Annyi rendőrségi busz volt, annyi kommandós meg plexipajzsos ürge, hogy már azt hittem túszul ejtették a Sevcsukot. Vagy ő ejtett túszul valakit.
De kiderült, hogy mindig ez van ilyenkor.
A belépő rohadt drága volt. Pedig szerintem egy kicsit több pénzem volt, mint egy átlagos orosz fiatalnak. De nem lehetett kihagyni. Mi van, ha megint lelövik az énekest? Addig járni a koncertjére, amíg van. (Egyszer már rálőtt valami barom az afganisztáni háborút ellenző dal miatt.)
Ott pogóztam az első sorban és teli torokból ordítottam a dalokat.
A koncert végeztével a rendőrök elkísértek minket a metróig. Útközben sok formáját megfigyelhettem az orosz leleményességnek. Volt, aki kazettán árulta a koncert felvételét. Volt, aki a frissen készült fotókat.
A metróban is minden tele volt rendőrökkel. Külön metróval mentünk, csak mi dédétések, a metrókocsi elején és hátulján egy-egy rendőr. Azért ez egy kicsit túlzás, nem?
Egyébként van egy Afísa nevű újság, ingyenesen, kábé az, ami nálunk a Pesti Est, onnan is szerezhetsz híreket koncertekről, meg ilyesmi. Koncert, színház, film, kiállítás, mindenféle tippek vannak benne. Practic info: egy csomó színházba be lehet menni ingyen orosz diákkal, talán még anélkül is. Úgy kell csinálni, hogy az előadás kezdete előtt 10 perccel, amikor már nem lehet eladni jegyeket, odamész, nem a kassza, hanem az administracija feliratú ablakhoz. Ott adnak jegyet. Én például a lengyel lányokkal láttam a Moszszovjetben az "Ezüstkor" című darabot. Szóval hallgass állami rádiót, olvass Afísát!
A másik szobatársam Vince, nagy bulizós, nagy pörgős ember, alig láttuk a koleszban. Egyszer elmentünk bulizni a trinidadi haverjával, aki a taxiban mindig azt hazudja, hogy ő magyar.
Erre a következő okai vannak:
A Trinidadi-Magyar Baráti Társaság megalapítója és barátnojeHa megmondja, hogy trinidadi, megkérdezik, az meg hol van. Mire ő: Amerikában. Egyből kétszer annyit kérnek, mint mástól. A másik, hogy a magyarokat mindenki szereti és senki nem beszél magyarul, szóval lehetetlen lebukni. Egyszer valaki megkérdezte, hogy a magyarok azok fehér bőrűek, nem? De ő kivágta magát, azt felelte, hogy ő Dél-Magyar. Azok ilyen barnák.
Meg láttuk a Szláv-Latin-Görög Akadémiát, illetve az épületet, ahol volt, oda járt Lomonoszov.
És végül... a Kurszki pályaudvar. Remélem olvastad a "Moszkva-Petuski" című regényt.
Onnan mentünk Vlagyimirba elektricskával.
Régebben a Kurszki pályaudvar egészen húzós volt, az idősebb nemzedékből mindenkinek van egy története arról, hogy megverték, kirabolták. De ez a hatvanas-hetvenes években volt. Mi már egy csöndes, kulturált Kurszkij vokzált láthattunk.
Tulajdonképpen az első utamról kevesebbet tudok mesélni. Még nem tudtam annyira oroszul, és ekkor volt, hogy rávetettem magam a kortárs orosz irodalomra.
Tudod, két bőrönddel mentem ki Moszkvába és az egyik üres volt. Mi mindent nem vettem ott! Venyegyikt Jerofejevtől minden elérhetőt, Viktor Jerofejev: Élet egy idiótával, Az élet öt folyója, Átkozott kérdések labirintusában (szintén tőle), Pelevin novellák, akkor még nem sok volt tőle magyarul, Dimitrij Prigov versei, aki koncept-festő és költő is egyben, Alekszandr Szokolov, akit a könyvárus az aluljáróban a legjobb posztmodern költőnek tart, és csak Szasaként emleget, Petrusevszkaja: Rekviemek sötét, komor borító egy vörös virággal, ő a legtragikusabb mind közül, és amitől a plafonig ugrottam: Metropol! Ez volt az első irodalmi szamizdat a Szovjetúnióban, a nagy nevek írtak bele: Popov, Ahmadulina, Voznyeszenszkij, Viktor Jerofejev, Akszjonov, Viszockij, John Updike. Nagyon kemény szankciók sújtottak mindenkit aki írt a Metropolba, pedig ők tulajdonképpen nem politikai, hanem esztétikai ellenzéknek tartották magukat. És hát ők voltak azok, akik maradandót alkottak akkoriban.
Valamint a klasszikusok: Leszkov, Odojevszkij, Fet, Cvetajeva, Mandelstam, Majakovszkij. Muszáj megvenni, de azonnal! Mi lesz, ha elkapkodják? És milyen pókerarccal mennek el mellette! Mintha nem tudnák micsoda kincsek!
Napokig csak feküdtem és olvastam. Szótárral olvastam ki Pelevintől a Generation P-t, a Prigovot, meg egy csomó novellát egy válogatás-kötetből. Pelevint, Jerofejevet, Petrusevszkaját, Limonovot, Makanyint fordítottam. Nem mind lett jó. Volt, hogy a novella legvégén találtam egy olyan kifejezést vagy szókapcsolatot, amit nem tudok lefordítani, sőt volt olyan is, amit egyáltalán nem értettem. Akkor egy ideig gondolkodtam, kérdezősködtem, aztán, hopp! Ugrott a fordítás. Nem baj van máááásik!
A fordításaim nagy része akkor keletkezett. A második utamon már nem sokat olvastam, viszont jóval társaságibb voltam.
A többi rádióműsor is elbűvölő volt. Például az irodalmi műsor, amelyben egy orosz költő szavalta a versét. Az utolsó sora az volt: "i privetlivyj kak russkij mat". Maty -anya. Mat -amikor lágyságjel nélkül, vagyis keményen emlegeted valakinek az anyját. Tehát: trágárság, káromkodás, "barátságos, mint az orosz káromkodás".
- Hát lehet a mat barátságos? - kérdezte a riporter.
- Persze, hogy lehet. Szitkozódni annyit jelent, mint megbocsátani. Ha nem bocsátanál meg, nem káromkodnál, hanem ütnél - mondta a költő.
Ezzel a szép tanulsággal zárom ezt a fejezetet, remélem sok hasznos dolgot tudtál meg.

 

Gondolatok Vlagyimirról, az elektricskáról, az Aranygyűrűről, az útról, a sapkáról, a kurvákról és Leninről

Csak azért, hogy legyen valami magyarul is Vlagyimirról az oroszorszag.lap.hu -n. Ha meg akarod nézni a Zalatoje kalco városait érdemes Vlagyimirral kezdeni és ott keríteni valahol szállást.
Moszkvától 200 km-re fekszik, elektricskával kell menni. Szabolccsal menünk, az első oroszországi utamon és előre örültem, hogy megpillanthattam a híres-nevezetes Kursky vakzal-t. A Kurszki pályaudvar a hatvanas-hetvenes években a legsúlyosabb hely volt, többen megörökítették. Pfandel tanár úr Grazból, aki akkoriban járt itt, mesélte, hogy tíz percet kellett csak a pályaudvar területén töltenie ahhoz, hogy kirabolják. És még valami! Venyegyikt Jerofejev Moszkva-Petuski című műve is itt kezdődik, ez az Odüsszeia kezdete, ez az út visz Petuskiba. A regényt - a szerző szavaival eposz - nem fejezetek tagolják, hanem az elektricska megállói. Ezek adnak egy ritmust ennek a furcsa könyvnek, ahol anekdoták, látomások, imádságok, káromkodások kavarognak a maguk titokzatos törvényei szerint. A szerzőt kirúgták a Lomonoszovról, sokáig csövezett és különböző drogokat fogyasztott, miközben nyugaton megjelent a Moszkva-Petuski több nyelven is. Azután valamelyest rendeződött az élete, kijárta a Vlagyimiri Tanárképző Főiskolát, majd könyvtárosként dolgozott. Több ellenzéki mozgalom is Vlagyimirban kezdődött a 80-as évek végén, Jerofejev baráti körében többen is voltak, akik azóta politikusok és ki nem állhatják egymást.
És nem ő az egyetlen híressége Vlagyimirnak!
Az elektricska kocsija. Igazi orosz életkép. Hosszú az út, versengenek a helyekért, mindenhol bábák nagy szatyrokkal, sokan telepakolják az üléseket a cuccaikkal, foglalják a helyeket. Hanem az orosz asszonyokkal nem érdemes ujjat húzni!
Hamarosan szovjet vígjátékokból jól ismert jelenetek tarkítják az utunkat. Kis híján meglincselnek egy orosz katonát, aki négy helyet foglal. A katona két megállón keresztül keményen állja a parasztasszonyok támadásait végül feladja állásait és megfutamodik. Természetesen, amikor ketten már vitatkoznak, akkor az egész elektricska bekapcsolódik. Sajnos nem mindent értek, pedig nyilván sok szóvirágot gyűjthetnék (kellő mennyiségű tövissel).
És megérkezünk: Vlagyimir!
A neve azt jelenti: vlagyi mir vagyis 'bírjad az világot'. Két Vlagyimir van: Vladimir-na-Maszkvu és Vladimir-na Donu. Egyik Moszkvánál van, a másik a Donnál. A híres történelmi város az, amelyet Vlagyimir Monomah alapított, a moszkvavidéki, vagyis az, amelyről most írok. A Zalatoje kolco vagyis Aranygyűrű mentén fekszenek Moszkva körül a nagy történelmi városok. A középkorban itt volt a Vlagyimir-Szuzdali Nagyfejedelemség, a város egy időben népesebb és minden szempontból jelentősebb volt mint Moszkva.
Vlagyimirt 1108-ban alapította Vlagyimir Monomah kijevi nagyfejedelem, ő a város névadója is. Övé volt az úgynevezett Monomah-sapka, egy süveg, amelynek nagy jelentősége van Oroszországban, a cárokat azzal koronázzák meg. A legenda szerint a bizánci császár Konsztantinosz Monomakhosz ajándékozta a süveget Vlagyimirnak, azzal, hogy most már ő is Isten akaratából való keresztény császár: monomah lett. Amikor a Kijevi Rusz hanyatlani kezdett, Monomah unokája ide helyezte át a központját, és 1157-től fővárossá tette Vlagyimirt. Hamarosan kereskedelmi központ lett, bolgár, német, görög, arab, örmény, iráni kereskedok útvonala vezetett keresztül Vlagyimiron.
Amint kilépünk a pályaudvar kijáratán, rögvest elénk kanyarodik egy taxis, hogy elvisz minket, megmutatja az Uszpenszkij székesegyházat meg minden. Aha. Szóval még mindig turistáknak nézünk ki.
Odatalálok én egyedül is, mondom neki, csak felnézek, látom merre a templomtorony, uccu neki!
És megyünk gyalog az egyre komorabbá váló földúton, festett faházak között. Az út néptelen volt, csak néha láttunk a házak között egy-egy nagyon szegény embert. Csak az első felgyújtott telefonfülkénél kezdtünk el gyanakodni, lehet, hogy a taxis azt mondta, hogy ez nem a legbiztonságosabb útvonal? Na és, nem vagyok telefonfülke, ezt mindenki láthatja! Még egy kőépület szintén kiégve. Nem tudom mi történhetett itt, aki tudja, írja meg. (Ez lehetett a Vokzalnaja ulica, amely a térképen elég bizonytalanul van felrajzolva.)

Mennyi elhanyagolt földbirtok, elvadult kert szerepel az orosz irodalomban és mindig milyen szeretettel ecsetelték oket! Miért oly kedves, oly örvendetes az orosz léleknek az elhagyatottság, a kietlenség, a romlás?

(Ivan Bunyin: Arszenyev élete)

Ez jutott az eszembe a Vlagyimiri útról. Megjegyzem, ezen a földúton nagyobb biztonságban éreztem magam, mint sötétedés után a Keleti pályaudvarnál. Könnyű volt odatalálni, nyomorék és beteg emberek imádkoztak a templom körül. Gondoljatok a Stalker lepusztult helyszínére, amiről többen azt írták: az orosz táj. Persze, hogy mit tekintünk lepusztultnak... Az ember alkotta dolgok pusztulnak, a természet él és virul, tobzódik. Talán azért szeretik ezt annyira az oroszok, mert a szemükben Isten és a Természet diadalmaskodik az ember alkotta dolgok felett? Ki tudja?
Ivan Bunyin ezt úgy értelmezte, hogy az orosz népben alapvetően van valami, ami az önpusztítás és tragédia pátoszát szomjazza. Arra vezeti vissza, hogy az orosz ember alapvetően és mindenek előtt hős akar lenni.
Ez az út számomra maga az orosz táj. Szeretem ezt a vad, buja gazt, ezeket a bebugyolált fűtéscsöveket, amelyek combmagasságban kígyóznak. Nem tudom, mi lehet az oka, hogy fent vezetik el a csöveket, de ez aztán tipikusan orosz.
Csak végigmész az úton és rögtön a város két nevezetességéhez értél: az Uszpenszkij székesegyház, amely már messziről látszik, és az Egyesített Vlagyimir-szuzdali Helytörténeti és Művészeti Múzeum.
Az Uszpenszkij székesegyház a legrégebbi vlagyimiri épület, az alapjait 1158-ban rakták le. Minden vlagyimiri és moszkvai fejedelmet itt avattak nagyherceggé. A moszkvai Kreml Uszpenszkij székesegyháza is ennek a mintájára épült.
A templom körül szegények, betegek. Sokan hittek abban, hogy meggyógyulnak, ha itt imádkoznak, vagy a vlagyimiri templomból kapnak szentelt vizet. Kedves középkorias kép. Éppen istentisztelet volt (szluzsba, az estit pedig vecsernyének hívják) és olyankor turisták nem mehetnek be. Logikus, hiszen azt se tudjuk mit kell ilyenkor csinálni, a tömeg pedig csak zavarna.
Addig körbejártuk az Uszpenszkijt, beszélgettünk a koldusokkal, szóval eltöltöttük az időt. Azután beléptünk a középkorba. Andrej Rubljov és Danyil Csornij 1408-ban dolgoztak a székesegyház díszítésén. Nagyon kevés Rubljov-ikonról tudjuk biztosan, hogy Andrej Rubljov műve. De az egyik közülük itt látható. Híres ikon továbbá a Vlagyimiri Istenanya, de ez a Tretyakov Képtárban van.
Ezután a régi Vlagyimiri Kilátóba mentünk be, ott volt a XIX. Századi városi élet múzeuma. Hát ott egy muzeológusnak rendkívül fanyar és cinikus humora volt. Sajnos még nem tudtam annyira oroszul, ha beszélsz oroszul, ki ne hagyd. A kiállítás azt mutatta be, hogy milyen kulturálatlan, tahó hellyé züllött Vlagyimir a XIX. századra. Különösen szeretem az oroszokban az öniróniájukat. A mi népünkből sajnos teljesen hiányzik, mi mindig komolyan vesszük magunkat. Hivatalos iratokat idézett, hogy mekkora volt az írástudatlanság, hány bordély volt a városban, hány könyvkereskedés, ilyenek. Sajnos a feliratozó legtöbb poénját elfelejtettem már, csak egy maradt meg. Később meséltem is Aljohának.
Egy bárca volt kiállítva, rajta az orvosi tanúsítvány minden hónapban egymás alatt: egészséges. Elmeséltem Aljosának, nagyon röhögött, de főleg azon, hogy rossz helyre tettem a hangsúlyt és nem azt mondtam: zdarova (egészséges), hanem azt hogy zdorava (kb.: ez jól esett!). Nem mindegy!
Azután a XX. században megint felfejlődött Vlagyimir, és ma már egy egyetemi város, több egyetem és főiskola van, színház, nagyon profi könyv és kazettaboltok. Kurvákról nincs infóm, kevesebb mint egy napot töltöttünk ott. Lehet, hogy ez a tradíció kiveszett?
A főutcát nem nehéz megtalálni, de azért ideírom a nevét: Moszkovszkaja, remélem jól jegyeztem meg. Már messziről virít az Aranykapu. 1158 és 1164 között épült, ez volt a város bejárata súlyos tölgyfaajtaja volt aranyozott bevonattal. Képzeld el, akkoriban már az nagy szó volt, hogy kőépület! Ráadásul mekkora!
Csigalépcsőn mehetsz fel, fent kiállítótermek vannak. A belépőjegy szinte semmi, simán egy sör alatt van az ára. 1380-ban ez alatt a kapu alatt vonultak át a győztes seregek Kulikovó mezejéről. Innen indultak a népfelkelők 1812-ben a Borogyinói csatába. Az Aranykapu, a Zalatije Varota őrzi nagy orosz győzelmek emlékeit. Győzelem az Arany Horda felett, győzelem Napóleon felett, győzelem a kozmosz felett. Láthatod a Háború és béke néhány szereplőjét, (pl. Kutuzov, Bagratyion) a borogyinói csata terepasztalos multimédiás változatát, és még kit? Berci, Farkas Berci! Persze csak fényképen. És Valerij Kubaszov űrruhája. Ennek az az oka, hogy Vlagyimir megye szülötte volt a kalandos életű Nyikolaj Kamanyin, aki megmentett egy egész expedíciót 1934-ben, kitüntette magát a II. világháborúban is és az űrhajós kiképző központ első vezetője. Hogy ezen kívül van-e köze Bercinek és Valerij Kubaszovnak Vlagyimir megyéhez, nem tudom.
Az az érzésed támad, hogy ha a történelem akar valami nagyot csinálni, azért mindig visszatér az alapokhoz, Vlagyimirba.
A Zalatije Varota mellett van a népművészeti múzeum.
Ha mész visszafele az Aranykaputól végig a főutcán jobbra van egy tök jó kazetta-cd-miegymás bolt, ajánlom figyelmedbe. Ha kazettát, dvd-t, cd-romot, ilyesmiket akarsz venni, érdemes itt megvenni vagy valahol vidéken. Moszkvában és Péterváron minden sokkal drágább, olyannyira, hogy pl. az én Kino kazettámra rá is írták, hogy tilos Moszkvában árusítani (ne dlja pradazhy v Moskve). Kb. feleannyiba kerül.
Fura ez az Oroszország! Még határon belül is lehet csempészni... Nem egész fél órára voltunk Moszkvától.
És ez azt hiszem már korábban is így volt. Még valamikor a század elején volt egy Szasa Csernij nevű bohém költő. Emlékszem, valaki mesélte, hogy amikor Moszkvába jött valami egészen hülye űrlapot kellett kitöltenie a moszkvai vámnál, olyan kérdésekkel, mint:
"Milyen minőségben érkezett Moszkvába?"
Ő meg beírta, hogy: "tökrészegen".
Ennyi a lírai kitérő.
Sajnos leejtettem a fényképezőgépemet és kinyílt, csak ennyi képet tudtam megmenteni. Pedig tudod mi lett volna a legjobb kép?
Na jó, elmondom, szerintem még így leírva is vicces. A Lunacsarszkij színházzal szemben áll még egy Lenin mellszobor. Mögötte egy osztrák bank található, az emblémáján a klasszikus címer-sassal. Na mármost, ha egy bizonyos szögből nézed olyan, mintha a sas a széttárt szárnyaival szamárfület mutatna Leninnek.
Mintha ezekkel a Leninnek mutatott szamárfülekkel intene nekünk búcsút Vlagyimir. Elindulunk a buszpályaudvar felé. Vonat csak odafelé megy, busz csak visszafelé. Hogy miért?
Ez is Vlagyimir egyik titka marad.

 

Keleti szobatársak

Az első úton az volt a probléma, hogy a szobatársaim is magyarok voltak, meg a magyar csoport csak egymással társalgott, esélyem alig volt, hogy gyakoroljam az oroszt.
Másodszorra már előre szóltam a portán, hogy ha lehet, ne magyarokkal rakjanak egy szobába. Mindegy, csak magyar ne legyen
Hun-Myun lett a szobatársam. Koreai. (Dél-Koreai. Északival nem találkozhatsz Oroszországban, nekik az már nyugat!)
Amikor beléptem a szobába, biccentett a fejével, valahogy olyasformán, ami magyarul azt jelentené, hogy mi fasz van bameg?! Egy pillanatra hátrahőköltem, de aztán kiderült, hogy ez a mozdulat náluk abszolút illedelmes köszöntés, nincs benne semmi kötekvő vagy agresszív.
Meghajolt és barátságosan azt mondta:
- Szia, én Hun vagyok. Ez japánul szart jelent. De én koreai vagyok.
Oké, ez jó arc lesz! Ráadásul a Kinót is ismerte, Koreában is nagyon szeretik a Cojt és több számát le is fordították koreaira.
Hun nem volt egy elveszett ember, már egy színes tévét is beszerzett az egyik Moszkvában élo koreai haverjától. Rögtön elkezdett nagyra becsülni, mert tudtam pár dolgot Koreáról, ismertem egy kotó-művészt, Hwang Byung-Ki-t, meg a klasszikus koreai költészetet, Songan, Yun Son Do, Hwan Jin I verseit. Yun Son Do írta a híres koreai eposzt: "A halász egy éve". Koreai öröm. "Ty nastajashchij guman'ist"-mondogatta és nem győzött csodálkozni.
Hamarosan annyira belejöttünk az oroszba, hogy még néhány szörnyű szóviccet is alkottam oroszul, egy ilyen pillanatban látható Hun, aki annyira lefáradt, hogy kínjában a törülközőt harapdálja. Rögtön az első nap elmeséltük, hogy milyen országból jöttünk, mit is tanulunk.
Először nem értettem, mi az, hogy Idegen Nyelvek Intézete, azt hittem valami félrefordítás, mert már hallottam kínaiaktól is. Kiderült, hogy ez egy tipikus Távol-Keleti intézmény. Az a lényege, hogy a diákok nem csak nyelvet tanulnak, hanem az illető - jelen esetben az orosz - nép irodalmáról, szokásairól, vallásáról satöbbi. Ez legalább az életre, életszerű helyzetekre készíti fel őket, mai orosz nyelvre, mire kell figyelni, ha egy orosz emberrel találkozik, mire ha egy angollal vagy spanyollal.
A kínaiak a szomszédban meglehetősen hiszékenynek bizonyultak.
Tudod vannak mindenféle biszbaszok, amiket lehet venni az Arbaton. Nekem ezek közül a Hülye Feliratú Igazolványok tetszenek. Mellesleg tök hivatalosan néznek ki, mint egy diákigazolvány vagy bérlet vagy ilyenek. És ilyen feliratai vannak, mint Sajtó, Rendőrség, KGB, Maffia, sőt Barátom Pokemon. Voltak még ilyen szlengesek is pl. Királycsávó, Lúzerek Klubja stb.
Én a KGB-set választottam. Belevezetheted az adataidat, fényképet ragaszthatsz bele, szóval tök komoly.
Nos, amikor szóba elegyedtünk a kínaiakkal és kérdezték, mit csinálok itt, szótlanul felmutattam a kitöltött, fényképes KGB-igazolványt.
Arcukon D betű, hátraléptek, tiszteletteljesen meghajoltak:
- Te itt dolgozol?
- Igen. Gyanúsan viselkedő kínai diákoktól védem az orosz érdekeket - feleltem nem sok jót ígérő hangon. Aztán persze elröhögtem magam.
U. A druzsba narodav címu képen éppen olyan diákokkal sörözök, akiknek a túlnyomó többsége U.
Úgy érzem ez magyarázatra szorul.
Szóval kiderült, hogy a kínaiaknak mind ez a nevük.
- Akkor ti testvérek vagytok? - kérdeztem én.
- Miért lennénk testvérek?
Aztán kiderült, hogy Kínában és általában keleten ez a dolog egészen másképp van a nevekkel. Az első név az, hogy hol születtél. A második, hogy melyik évben (én például a Tigris évében) és a harmadik a személyes tulajdonnév. Tehát akik azonos csillagjegyben születtek, vagy ugyanazon a környéken, azoknak az egyik nevük megegyezik. A mi Kínai barátaink pedig a mandzsúriai U-ban születtek, így lett mindegyikük U.
Később koreai barátom, O Hun-Myun beismerte, hogy tulajdonképpen egy kicsit ő is U csak másképp ejtik ki a koreaiak. De leírva ugyanaz.
Nagyon vicces volt, mert tört és keverék nyelveken beszélgettünk, ha pedig valamit nem tudtak oroszul vagy angolul, akkor a keleti szekció lerajzolta a kanjit az evőpálcikával és azt mindenki értette, kivéve persze engem.
Tudom, kicsit sok szó esik keletről, de Moszkvához a közel-keletiek, távol-keletiek, a mindenféle nemzetiségek ugyanúgy hozzátartoznak. A Kelet és Oroszország kapcsolata egy külön kötet témája lehetne…
Kínai barátaink nem beszéltek igazán jól oroszul. Illetve, azt hiszem többet értettek, mint amit el tudtak mondani.
Volt egy veszekedésük a gyezsurnajával (magyarul azt hiszem szobaasszonynak hívják).
Úgy kezdődött, hogy tudod van egy olyan jellegzetes szag a kínaiak szobájában. Talán cipőkenőcs vagy nem tudom mitől.
Az egyik nagytakarításnál a gyezsurnaja elkezdett perlekedni velük, hogy lehet ilyen büdösben élni. Szó szót követett a végén már harsogott tőle a folyosó. Súlyos módon lehordta őket mindennek.
- Magának nincs joga így beszélni velünk! - mondta Fan Zhuy. - Mi is emberek vagyunk! Fizetünk a szobáért, mindenért!
- Megvehetik a szobát, megvehetik a tanfolyamot, de Oroszországot nem vehetik meg, mert OROSZORSZÁG NEM ELADÓ! AZ OROSZ EMBERT NEM LEHET MEGVÁSÁROLNI! HA NEM TETSZIK, LEHET HAZAMENNI!
Már ilyeneket üvöltözött a szomszédban. Egy idő után csend lett, bementem megnézni, mi történt.
Benéztem a kínaiak szobájába, hát azt láttam, hogy a gyezsurnaja ölelgeti a két kínait, közben ilyeneket mond, hogy:
- Jaj, hát megsértődik! Milyen érzékenyek! Hát nem akartalak megbántani benneteket! Én ilyen vagyok, ami a szívemen a számon, aztán már el is múlt. Hát az unokáim lehetnétek. Nem azért mondtam én…
A kínai egyetemisták pedig döbbenten álltak és nem értették. (Rögtön eszembe jutott az orosz költő a rádióban és az, amit a káromkodásról mondott.)
Utána leültünk teázni, a gyezsurnaja mesélt a lányáról, az unokájáról, aki ugyanolyan egyetemista, mint mi, csak zenét tanul. Meg a többi unokájáról is.
- Miért van ilyen furcsa nevük? - kérdeztem, mert olyan neveik voltak, amilyet oroszban még életemben nem hallottam.
- Ezek nem furcsa nevek. Teljesen átlagos rendes nevek ezek. Mondtam is a fiamnak, Mahmudnak…Ja? Mi muzulmánok vagyunk. Tatárok. A muzulmán ünnepeket tartjuk.
És kiderült, hogy az egész családból csak az egyik nagyapja volt f é l i g orosz, a többiek üzbégek, tatárok, azerbajdzsániak, meg még néhány kisebb muzulmán nép, akiket nem ismerek.

 

Pétervár, a város, amely nem létezik

1. Egy megálló a Bajkál-Amur vasútvonalon | 2. Babushka i Leningrad | 3. A főváros, amely nem létezik | 4. Utolsó este Petropolban | 5. Uram az iram | 6. Kötelező olvasmányok

1. Egy megálló a Bajkál-Amur vasútvonalon

Két lengyel csajjal (mindig lengyel csajokkal vonatozom?) meg néhány magyar arccal mentünk Pétervárra. Az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy indulunk és hogy mikor, így hát én külön vettem meg a jegyet a Leningradskij Vokzalon. Már a pályaudvaron sorban állás közben megosztották velem az ismert orosz legendát, amelyet már többször hallottam, miszerint a BAM-on a szellőzőt már jóelőre eltömik altatógázt engednek a fülkékbe, elkábítják az utasokat, és kirabolják őket. Ezért mindenképpen hagyjuk nyitva a fülke ajtaját, időnként érdemes még az ablakot is nyitva hagyni. A kis Agneszka, aki szereti az Akvariumot és vicces, szóval a Kicsi Népies Ágnyeska otthon maradt, Moszkvában. Már akkor sejthettem volna, hogy ő Ágnyeska, Aki Végül Mindig Otthon Marad. A nagy urbánus Agneszka képviselte lengyeleket, meg egy Karolina nevű elég hisztis lány. Szóval a többiek egy kupacban ültek, én viszont külön. Ez tulajdonképpen meg is felelt nekem, így legalább tudtam ismerkedni a helyiekkel. Volt is rá idő.
A Bajkál-Amur vasútvonal első megállója Pétervár. Kilenc-tíz órányi utazás után. A többiek már megszervezték a szállást, mondták, hogy vár ránk a pályaudvaron valami közvetítő.
Jól elütöttem az időt. Először egy orosz csajjal beszélgettem, azután egy család megkért, hogy üljek át, hogy együtt lehessenek, így kerültem a keletiekhez. Látom, már elkönyvelted magadban, hogy ez a második utam valami miatt az első lépés volt a Távol-Kelet felé.
Öt tibeti ült ott, ők mondták, hogy most már találkoztam a moszkvai tibeti emigránsok két harmadával. Éppen valami allergiám volt Moszkvában. (Nemcsak nekem, a helyi lakosok nagy részének is. Mindenki kalciumot meg allergia elleni szereket vett a gyógyszertárban.) No, a tibetieknek nagyon bejött, hogy ilyen tájékozott vagyok nyugat s kelet dolgaiban (új út készül értem napnyugat s kelet között) és adtak egy ilyen tibeti orvosságot, ami egyébként rohadtul drága lenne. Nem is mindenki akarná használni. Előtte három napig nem ehetsz húst, nem dohányozhatsz, nem ihatsz szeszes italt vagy szénsavat és nem ehetsz hagymát vagy bármit, ami csípős. Szóval gyakorlatilag a banán. Meg a tea. A pétervári klímától különben helyrejöttem, szóval csak Moszkvában használtam el, amikor újra kezdődött az allergiám. Kis fekete golyóbis volt, amit le kell forrázni vízzel és egy napig benne hagyni. Azután napi háromszor inni belőle. Remélem nem ez az a tibeti orvosság, amit lóhúgyból készítenek. Bár…annyira hatásos volt, hogy ha valami undorító dolog lenne benne, akkor is szedném. Most nem tudom, hogy ezek a gyógyszer használati utasításához tartoztak vagy ilyen vallási megkötések. Nem tűntek ilyen bigott vallásosnak. Totál modern európai ruhákban voltak, a legfiatalabbat, aki olyan harminc körüli volt simán nézhetted volna akár japán turistának is.
Volt időnk diskurálni bőven, amíg ránk nem szállt a sötét, akkor a hálókocsik utasai elmentek zuhanyozni, aztán behúzták a fülke ajtaját. Nálunk is leoltották a villanyokat. Keveset aludtam, sajnáltam minden percet, amikor nem látok semmit Oroszországból. Hajnalban ébredtem fel, orosz tájon haladtunk át, amely Jeszenyin minden színeiben pompázott.

2. Babushka i Leningrad

Megérkeztünk. Egy időben ezt a várost Leningrádnak hívták. Tulajdonképpen tök felesleges volt ezt a várost Leninről elnevezni, akkor is a legeurópaibb, legmodernebb, leg… nyugatosabb város maradt. Igen, Péter, a reformer, aki mindent eltanult a Nyugattól, most is hat, benne van a levegőben.
Pétervár olyan, mint egy múzeum. Kicsit Rómára is hasonlít.
Leningrád A link címe az, hogy Pétervár, de Olja néni lakótelepére és arra környékre nincs más szó: Leningrád. Gondoltuk, most az egyszer, ha már csomagokkal vagyunk, marsrutkával megyünk, vagyis irány taxival. Az ég kék, mint egy kisdobo nyakkendője, a házak vörösek, mint egy párttitkáré.
Később egészen rákaptunk. Sokat kellett várni a buszra és olyan kevés időnk volt Pétervárra, hogy nem akartuk a buszmegállóban tölteni. Három magyar fiú volt, Szabolcs, aki jogász, egy barna hajú meg egy szőke hajú közgázos valamint Karolina és a másik Agneszka, a vékony és komoly. A három magyar nem nagyon beszélt oroszul, így rám hárultak a tolmácsolási feladatok, de én jól éreztem magam ebben a szerepben. Ráadásul a szőke gyerek pont úgy nézett ki, mint egy született orosz, mindenki egyből neki kezdett el magyarázni, ő meg persze nézett bután. A Karolina kicsit hisztis és fárasztó volt, Agával jól el lehetett beszélgetni, de ugyanakkor hűvös, és távolságtartó volt. Ilyen diplomatagyerek.
Berendezkedtünk Olja néninél, fiúk a nagy szobában, lányok a kicsiben, ő maga pedig legnagyobb meglepetésünkre a konyhakőre tett egy matracot, hogy majd azon alszik. Minket kicsit zavart hogy egy nyugdíjas néni a konyhakövön alszik miattunk, de ő csak nevetett…
- Aludtam már sokkal rosszabb helyen is - mondta - sivatagban, őserdőben, pályaudvaron. Megszoktam.
Kiderült, hogy geológusként dolgozott és többet ült helikopteren, mint villamoson. Járt Kirgizisztánban, a Pamírban, a Kaukázusban, Szibériában…
A többieknek is én tolmácsoltam, mert alig valamit tudtak oroszul, csak még amit általános iskolában tanultak, babushka, meg ilyenek. Így nevezték el Olja nénit Bábuskának.
Éppen valami nagy keresztény ünnep volt, talán húsvét, a babushka elmesélte nekünk, hogyan térítette őt meg a lánya. Mikor hazaérkeztünk városnézés után mindig beszélgettem a bábuskával, neki is Jeszenyin volt a nagy kedvence és sok érdekes történetet tudott Pétervárról.

3. A főváros, amely nem létezik

Pétervári csatornaÁtvedlek idegenvezetőnek. Különösebb érdekes események nem voltak, csak turistáskodtunk Péterváron, én tolmácsoltam, én vettem a jegyeket, belépőket orosz áron, és persze meséltem a város történetéről, bár Pétervár kimeríthetetlen téma.
Kultúrtörténeti blokkunk következik.
Mit is lehetne mondani mondani Pétervárról? Annak ellenére, hogy nemrég múlt csak háromszáz éves, a legjobban megírt városok közé tartozik. A legtöbb regényben, versben szerepel, a legtöbb fantasztikus, hátborzongató legenda kötődik hozzá.
Pedig hűvös, szabályos, európai városnak épült, kereskedő- és hivatalnokvárosnak, józan, száraz, unalmas helynek szánták.
Ez az ellentmondás végig ott van benne, gondolj csak Gogol Pétervári elbeszéléseire! Andrej Belij ezt úgy fogalmazza meg, hogy a kis fővárost, Pétervárt szembeállítja a többmilliós Moszkvával, amely csak kormányzósági székhely:

Ha pedig továbbra is azt a módfelett ostoba legendát hajtogatjátok, hogy Moszkvának másfél millió lakosa van - akkor be kell látni, hogy Moszkva lesz a főváros, mert csakis fővárosokban szokott másfél millió lakosság lenni; kormányzósági székhelyeken pedig semmiféle másfél millió lakosság nincs, nem volt, nem lesz. Ígyhát az ostoba legenda alapján az derül ki, hogy a főváros nem Pétervár. Ha pedig Pétervár nem főváros, akkor - nincs Pétervár. Csak látszat az, hogy létezik.

(Andrej Belij: Pétervár, Makai Imre fordítása)

Maga az alapító, Péter is ellentmondásos személyiség.
Munkás cár, aki maga építi a hajóit, maga készíti a csizmáját. Felvilágosult, már-már forradalmár, aki szembehelyezkedik a babonákkal, az egyházzal, megszervezi a társasági életet (korábban nem jártak össze az emberek, mindenki a saját nemzetségével élt a birtokán), bálokat ad, eltanul mindent, ami nyugaton menő, dohányzás, balett, színház, stb.
Másrészt könyörtelen zsarnok, Antikrisztus, orosz Frankenstein, aki ember helyett egy egész várost hoz létre mesterségesen. Tömegesen pusztultak el az emberek Pétervár építésekor, úgy hallottam a teljes őslakosság, egy helyi kis finn-ugor nép kipusztult. Pétervár mocsárra, temetőre épült, dermesztő pokoli helyre. Amíg épült, tilos bárhol is kőházat építeni, még Moszkvában is, aki pedig be akart lépni a városba, annak megfelelő mennyiségű követ kellett hoznia, hogy beengedjék. Tégla a belépő, pont mint egy szabadkőműves páholyban. Ebben az időszakban a lakosság egy harmada körözés alatt állt.
A konzervatív szlavjanofilek azzal vádolták Pétert, hogy letért az orosz útról, idegen divatot, idegen szokásokat vezetett be. Ugyanakkor Péter uralkodása idején lett oroszországban az orosz a hivatalos nyelv, addig egy holt nyelvet, az ószlávot használták. Ez tulajdonképpen óbolgár, szóval ezt is tekinthetjük idegennek.
De a tiltakozás nagyrészt vallási volt. A szakadár óhitűek megjósolták a világ végét, pont arra az időpontra, amikor Péter hazatért Európából. Természetesen a Jelenések könyvét aktualizálták, mint Nostredamus óta mindenki, és azt is leszűrték belőle, hogy a a város elsüllyed, vissza a mocsárba, a temetőbe.
Ilyen előélettel nem csoda, hogy a dark meg punk meg alternatív zenék fővárosa lett. A földrajzi helyeknek is van "emlékezete" és ez csak gyakran fontosabb, mint a lakosságé. Itt volt a Szovjetúnió első foglaltháza és rock-klubja is az ulica Puskinán. A DDT nevű együttes tagjai foglalták el az épületet. Ez is egy pétervári legenda, erről szól a "Milicioner v rok-klube" Rendőr a rock-klubban című gunyoros dal.
Péter élete is tele van meghökkentő dolgokkal, még ha a legendákat nem is számítjuk. Pl. hogy víziszonya volt és ezt úgy győzte le gyerekkorában, hogy megtanult úszni és kis flottát épített magával és tengeri csatásat játszott. Hogy álruhában ment nyugatra tanulni mindenféle hajózással kapcsolatos tudományokat, és még később is sokat vendégeskedtek nála a palotában a tengerész haverjai, akik akkor persze nem is sejtették, hogy ő egy cár. Szóval totál nem úgy viselkedett, ahogy a cárok szoktak. Az egyik közismert anekdota arról szólt, hogy a cárt külföldön elcserélték, ez egy ellenséges ügynök, vagy az ördög személyesen, az eredeti cár pedig egy hordóban hánykolódik a tengeren az idők végezetéig, de az Utolsó Ítélet Napján elnyeri a vértanúk jutalmát, a mennyországba kerül. Péter pedig a Pokolba.
Az első épületet, egy erődöt 1703 május 16-án (mai időszámítás szerint május 27-én) építették fel, ettől a pillanattól számítjuk Pétervárt. Ha arra njársz próbáld elcsípni ezt a májusi 27-i időpontot, biztos nagy buli van. Azt mondtam, ettől a pillanattól számítják Pétervár születését, de az első ház nem ez, hanem az a kis faházikó, ahol Péter lakott és fogadta az olasz és német építészeket. Ott van a Néva-parton, nagyon bölcsen egy kőházat építettek köré, amely megvédi az időjárás viszontagságaitól. A kőházon belül láthatsz korabeli rajzokat is az épülő Szankt-Pityerszburgról, Ermitázs félig készen, körülötte mocsár és farkasok, el tudod képzelni?
Ha Péterváron jársz a Téli Palota - Ermitázs épületegyüttest feltétlenül látnod kell. Akkora az egész és annyi minden van a gyűjteményben, hogy heti jegyet kéne venni odais, mint a Diákszigetre. Vagy pedig határozott tervvel kell menni, abban a biztos tudatban, hogy nem láthatsz mindent, ezért kis térképen már kinézed magadnak, hogy merre kell menned, mi érdekel. Annak sokkal több értelme van, hogy jól megnézni egy kiállítási tárgyat, elolvasni, mit írnak róla, mint hogy elrohansz a Tízezer Kurva Szép Festmény Előtt. Szóval fel kell készülni rá. Szerencsére magyarul is több könyv hozzáférhető az Ermitázsról.
Ha eltévednél, a trónterem van középen, az egy jó viszonyítási pont. A trónról felismered. Ezen a trónon ülve fogadta Nagy Péter Rákóczit. Ezen a trónon fojtották meg I. Pált, aki annyira kapkodó és kiszámíthatatlan cár volt, annyira kattant és irracionális, hogy sokan már-már arra gyanakodtak, hogy felvilágosult. A történet közismert.
A legtöbb nagy gyűjteménnyel ellentétben az itt kiállított tárgyak nem közvetlenül rablásból származnak. A Romanovok vásárolták ill. ajándékba kapták őket. A műtárgy-vásárlást még I. Péter kezdte el, a németalföldi festőkkel. Hollandia, elsősorban Amszerdam közel állt a szívéhez, ott tanult hajóépítést, ifjúkori barátai is hollandiából valók voltak. A Szankt-Pityerszburg is holland név, nem pedig német, mint ahogy a legtöbben gondolják.
Huh, mennyit írok Péterről! Jó, az 1986-os útikönyvemben Leninről írtak ugyanennyit és szerintem nem ennyire érdekes figura. Az viszont nagy érdeme a könyvnek, hogy benne vannak az Ermitage állandó kiállításai, hol keresd az egyiptomot, kínai japán, örmény cuccokat. Csathó István: Leningrád, Bp, 1986, amíg nincs újabb vidd magaddal ezt.
Amikor másnap mászkáltunk a városban, természetesen a Kazansky sabor vagyis a Kazányi székesegyház volt a cél. Mész a Nyevszkijen, azt ott vagy a Kazányi téren. Nyár volt, söröző-gitározó fiatalok, laza Diáksziget-feeling, be tudtunk olvadni. Leültünk egy-egy Baltyikával a kezünkben. Baltika. Pétervári sör, Pétervár egyik jelképe. Egytől tizenötig növekszik a számozása és az alkoholtartalma. Talán a világ egyik legerősebb söre, és tényleg az orosz sörök közül a legjobb.
A Kazányi székesegyházban van a pátriárka, II. Alekszin, itt temették el Kutuzovot, a Napóleoni Háború hőseit, meg még sok jeles embert. Mandelstam ezt írta erről a helyről:

Mindig jó előre tudni lehetett, hogy mely napokon lesz diáklázadás a Kazáni Székesegyháznál. Minden jobb családnak megvolt a maga egyetemista informátora. Így aztán óriási közönség jött össze, hogy - igaz tisztes távolból - megtekintse a lázadást. Voltak ott kisgyermekek a dadussal, anyukák és nagynénikék - akik nem tudták otthon tartani az ő lázadóikat - öreg csinovnyikok és mindenféle naplopók. A kitűzött lázadás napján nézők sűrű tömege hullámzott a Nyevszkij járdáin a Szadovaja utcától az Anyicskov hídig. A csődület nem merte megközelíteni a Kazáni Székesegyházat. A rendőröket udvarokon, például a katolikus Szent Katalin templom udvarán szokták elrejteni. A Székesegyház előtti tér viszonylag üres volt, kis csoportokban egyetemisták és valódi munkások járkáltak föl-alá; az utóbbiakra egyébként ujjal mutogattak.

(Oszip Mandelstam: Az idő zúgása, Bratka László fordítása)

Úgy látszik ettől a helytől elválaszthatatlanok a rendőrök, akik szétzavarnak. Velünk is ez történt, olyan gyorsan jelentek meg, hogy fogalmam sincs honnan bukkantak elő (akkor még nem olvastam Mandelstam prózáját, (pedig ugye milyen hasznos?) szóval jöttek gumibottal és felszólítottak minket a távozásra. Mikor látták, hogy külföldiek vagyunk, még el is magyarázták, hogy most húsvét van és a pátriárka telefonált nekik, hogy zavarjuk az áhítatot vagy mi.
Szóval tök normálisak voltak, nem egyből ütöttek.
Nagymecset Másnap is mentünk megnézni a többi látványosságot, ami közel van a Névaparthoz. Karolinára rájött az ötperc, hogy ő máshová akar menni és most azonnal. Végül megállapodtunk, hogy a Nagymecsetnél találkozunk háromkor. Ezt azért így beszéltük meg, mert nekem akkor még nem volt mobilom. Én elmentem a Péter-Pál erődbe, aztán a Mecsethez, oda a lányokat úgyse engedik be.
A bejáratnál ülő férfi meg is lepődött, mert azt mondta, ez nem múzeum vagy ilyesmi, ez teljesen normális működő mecset a muzulmánoknak. Annyit tudtunk meg, hogy 1912-ben épült. Valószínűleg ez a világ legészakabbi mecsetje, hacsak az eszkimók nem dobtak össze egyet jégből. Sokat késtek a többiek, de én nem izgultam, leheveredtem a fűre és napoztam ebben az északi Velencében.
Mennyi minden keveredik itt! Amszterdam, Velence, Róma, ez a mecset a szamarkandi Timur Lenk mauzóleum mintájára készült, aztán ott vannak még a kínai kőoroszlánok. Nagy Péter mandzsu vendégei ajándékozták a városnak. Petya is mandzsukkal bulizott! Király!
Aztán végül megjöttek, én addigra már olyan barna voltam, mint Puskin öregapja, megbeszéltük az élményeinket, aztán elmentünk egy azeri gyorsbüfébe, hogy egy kebabbal meg némi sörrel koronázzuk meg a napot, én pedig még mindig nem estem ki az idegenvezető szerepből, a Sztyenka Razin sör mellé elmeséltem, ki is volt ez a Razin gyerek, akiről a sört elnevezték.

4. Utolsó este Petropolban

A következő nap elmentünk a Petrodvorec vagy Pítyergof nevű helyre. A téli Palotáról sok szó esik, a Nyári Palotáról annál kevesebb, pedig simán felveheti a versenyt vele. A hivatalos események, bálok, fogadások voltak a Téli Palotában, a Nyáriban a családi élet, a pihenés. Itt született a legtöbb cár és cárnő. Itt játszottak, itt nőttek fel. Itt zajlottak a nem hivatalos látogatások.
Mint a neve mutatja, ezt is Péter építtette egy vízizonyostól meglepő, milyen nagy szerepet kap a tenger, a csatornák, amelyek mélyen benyúlnak a szárazföldbe.
Mindenképpen nézd meg! Ezért a látványért még gyalog is érdemes nekivágni.
De csak másnap, az utolsó estén láttam olyannak Pétervárt, olyan titokzatosnak és misztikusnak, amilyennek Gogol, Blok vagy Mandelstam alapján elképzeltem.
Éjszaka, köd, hűvös szél a Nyevszkij proszpekten. A két lengyel lány hol eltűnt, hol újra fölbukkant. Agneszka Komojowskának volt az az ötlete, hogy az utolsó este nézzük meg a nyíló hidakat. Nagyon jól informált volt, tudta, hogy mikor kell odaérni, mikor jönnek a nagy tengerjáró hajók.
Mikor a többieknek elmeséltem, hogy ez most pont olyan, mint a könyvekben, kérdezték, miért, én pedig egy Mandelstam verset ordítottam a ködbe:

Tündöklő Petropolban meghalunk,
itt gyászos Perszephoné ült a trónra.
A levegő halálos italunk,
halálos esztendő itt minden óra.
Athéné, tenger zord uralkodója,
Kősisakod dobd el, napod kihúnyt.
Tündöklő Petropolban meghalunk,
helyetted Perszephoné ült a trónra.

(Lator László fordítása)

Hideg volt sötét, köd, kihaltak voltak az utcák és úgy néztük a nyíló hidat, a lassan beúszó óriáshajót, mint valami okkultista szertartást.

5. Uram az iram

Nash bog - beg. Ezt Hlebnyikov írta, Szilágyi Ákos pedig úgy fordította le: Uram - az iram. Szerintem zseniális. Csak a rohanásról jutott az eszembe. Mármint a pályaudvarra rohantunk. A bájos Leningrádi lakótelepről. Már megint nem győztük kivárni a buszt, marsrutkáztunk. Elbúcsúztunk a kedves Olja nénitől és elszáguldtunk a pályaudvarra.
A rohanás itt véget ért.
A többiek számára.
Számomra most kezdődött csak igazán.
A kalauz ugyanis leszállított a vonatról és elmagyarázta, hogy …figyelem, practic info!... ha a Moszkvába szóló jegyre nincs ráírva külön, hogy melyik pályaudvarról indul, akkor értelemszerűen a Moszkvai. A többiekére rá volt írva, hogy …asszem Vityvszki vagy mi.
És most jött a vágta, rohanás a metróban, úgy tolakodtam, mint egy született orosz, szerencsére ezen itt senki sem lepődik meg. Metróba be, metróból ki, rohanok a bőrönddel, látom a moszkvai vonatot, az ajtók zárva, dörömbölök az ajtón.
Akkor nyugodtam csak meg, amikor a biztonsági őr kinyitotta és mutatta, hogy tök üres és csak fél óra múlva indul.
Szóval no para! Mi az a fél óra a kilenc órához képest?
Életem legkényelmetlenebb alvóhelyén sikerült aludnom visszaúton. A felső ágy olyan volt, mint egy kisebbfajta könyvespolc, azon kellett aludni, mégpedig úgy, hogy közben kapaszkodjak egyik kezemmel.
Először arra gondoltam, itt nem lehet aludni.
Megpróbáltam olvasni, végül rájöttem, hogy még leginkább aludni lehet.
Tengerkék hajnalban értem Moszkvába, kiszálltam, megreggeliztem egy Café-ban, a Moszkva 1-ből már tudod, mit jelent ez, vodka az asztalon, csapolt sör, orosz katonák énekelnek, nyárson forog a gyros, sül az üzbég kenyér, olyan volt, mint a Fekete Lyuk a jobb pillanataiban.

6. Kötelező olvasmányok

Ezek azok a könyvek, amelyeket Pétervárral kapcsolatban ajánlok:

Alekszej Tolsztoj: Nagy Péter
Klasszikus történelmi regény az alapítóról.

Alekszandr Puskin: Nagy Péter szerecsene
Tudod, hogy hívták Puskin dédapját? Ibrahim Petrovics Hannibál. Ő volt Nagy Péter szerecsenje, akit Péter örökbe fogadott. Befejezetlen regény, de még így is sok érdekeset megtudhatsz belőle az akkori cári palotáról.

Alekszandr Puskin: Pikk dáma
A történet alapja egy tipikus, fantasztikus elemekkel átszőtt pétervári anekdota. Szám-misztika, kísértetek, minden, ami kell.

Alekszandr Puskin: A Bronzlovas
Egy katasztrófa története. Özönvíz, Pétervárt utoléri a sorsa. Nagy Péter szellem kísért…

Nyikoláj Gogol: Pétervári elbeszélések
Sötét és ördögi történetek a ködös Pétervárról. Fehér éjszakák helyett a fekete nappalok hangulata.

Fjodor Dosztojevazkij: Bűn és bűnhődés
Lásd unokabátyám véleményét: ebben a könyvben két normális szereplő van, a gyilkos és a kurva. Csupa ismerős helyszínen és utcán játszódik.

Alekszandr Blok: A város
A rettenetes világ című ciklusok
Darkosoknak kötelező olvasmány. Különösen a haláltáncok című ciklus a népszerű.

Goncsarov: Hétköznapi történet
Ebből a cinikus, földhözragadt hivatalnok- és kereskedő-Pétervárt ismerheted meg.

Andrej Belij: Pétervár
Szimbolista pszichologizálós regény, terroristákkal, zavargásokkal, besúgókkal. És a regényben egész a legvégéig ott ketyeg valahol egy bomba…

Aleksander Berkman: Kronstadti napló, 1921
Az utolsó orosz forradalom története. Kommunisták lázadtak fel a bolsevik diktatúra ellen. Az egyik túlélő meséli el. Kronstadt egy stratégiailag fontos sziget Pétervártól kicsit kijebb a Finn-öbölben.

Oszip Mandelstem: Az idő zúgása
Mandelstam visszaemlékezik a gyermekkorára, a századfordulós Pétervárra.

Oszip Mandelstam: Egyiptomi bélyeg
Szintén a „költő prózája” műfaj, egy pétervári
zsidó hivatalnok története.

Konsztantyin Vaginov: Kecskeének
Avantgard regény. Az Utolsó Pétervári Regény. Utána nagyon hosszú időre megszűnik a kulturális élet, mint olyan.
Pétervár nincs már. Csak Leningrád. De Leningrádhoz a szezőnek semmi köze – ő koporsó- és nem bölcsőkészítő mester.”
(Konsztantyin Vaginov: Harpagoniáda, Bratka László fordítása)


^