Prágát se látni, meg is halni?!

1. Accident trip 2. Az elvarázsolt kastély 3. Prága háztetői

Az emberélet útjának felén
Egy Csehszlovák kisvárosba jutottam...

(Aligérti Dante)

1. Accident trip

Milyen közeli is Prága! Milyen ismerős! És mégis sok városban előbb voltam, mint Prágában. Sokan meséltek róla, hívták kis ékszeres dobozkának, bohémek fővárosának, értelmiségi Disneylandnek, valahogy én a cseh újhullámos filmek alapján képzeltem el. Véletlen út volt ez is, an accident trip.
Azelőtt Kelet-Európában csak Szlovákiában voltam, Krasznahorkán, de hát az szinte Magyarország. De szerettem mindent ami cseszkó. Milos Formant, Capeket, Rumcájszot. Ó, a cseh táj csupa Jicin, az út menti réteken százszorszépek és Vera Hityilovák mosolyognak rád!
Nem volt egyszerű az út. Először is az örök szlovák határőrök ott szivattak minket a határnál. Kitaláltak néhány törvényt csak nekünk, majd a kedvünkért visszavonták őket, ha fizetünk. Szerencsére alkudni azért lehetett velük, már az elején olyan árat mondtak, hogy attól még egy hollywoodi sztárnak is fölszaladt volna a szemöldöke.
Pedig miben is hasonlíthatunk mi egy hollywoodi sztárra? Talán csak abban, hogy mi is luxuskocsival mentünk. Wartburg de Lux. Hú, bazmeg, milyen lehetett a nem de Lux?! Na jó, ilyen lidérces dolgokat inkább nem képzelek el. Róbert előző nap hozta el a szerelőtől, tudta, hogy a határon mindent megnéznek, át is vizsgáltatta a kocsit töviről hegyire, ahogy dukál.
Nem tudom, hogy jársz jobban, ha elmesélem részletesen az összes bajt, ami ezen az úton történt, vagy ha csak tételesen felsorolom.
Laser show helyett loser show, tisztelt nagyérdemű! Tessék, csak tessék!
Első attrakció: hogyan vegyük észre, hogy már egy ideje körbe-körbe járunk? Tatata-tammm! Észrevettük. Elírás? Cölöptologatók, mint a Whinnethou-ban? Sose tudtuk meg.
Tanulság: ne higgy vakon az útjelzőtábláknak!
Utána rendőrök megállítottak, hogy nem működik az index. Szerencsére ők rendesek voltak, beérték egy angol nyelvű ígérettel, hogy most rögtön megjavíttatjuk. Azután alig jöttünk el a szervizből kiderült, hogy már megint nem működik. Vissza. Újra. Megbütykölték, és utána már mehettünk északnak Prága irányába.
A táj egyébként szép volt, hegyek, völgyek, szerpentinek, zöld fű, tarka tehén.
A cseh-szlovák határnál megint megvágtak minket. Mind a ketten. Nem voltak jó fejek.
Akkor azt hittem, hogy ezen az úton a legnagyobb problémát a határőrök jelentették. Nem sokáig hihettem ezt, mert röviddel a cseh határ után kigyulladt az autó műszerfala. Pont egy kanyargós hegyi úton.
Elég rendesen füstölhetett, mert egy kamionos is befékezett mögöttünk és rohant hozzánk a poroltóval.
Ezen úgy kiakadtunk, hogy egy kicsit rá kellett pihenni az út szélén, azután folytattuk az "ismerjük meg Cseh-Szlovákia autójavítóit" című túránkat, mondanom sem kell hasonló szellemben. Nagyon lassan elindultunk az autoservis felé, közben Róbert röviden felvázolta a magyar szerelő családfáját, bizonyos felmenőknél még el is időzött. Ez akkor egyáltalán nem tűnt viccesnek.
Gumiabroncsokon üldögéltünk és beszélgettünk, amíg kicserélték a kiégett vezetékeket.
No, most már semmi nem történhet - gondoltuk. Mi volt ez? Optimizmus? Reménykedés? Talán inkább naivitásnak hívhatnánk? Hiszen ez a trip a szó mindkét értelmében accident volt.
Az eső is eleredt, sötétebb is lett. A város nevére nem emlékszem, csak arra, hogy Hradise, nagyon hosszú neve volt. A Hradise valószínűleg azt jelenti - az orosz alapján - hogy nagyobb vár. Valójában egy kisváros volt.
Ott csúsztunk bele a piros lámpánál egy fehér Volkswagen Golfba, amelyik bevágott elénk. Mi meg hiába fékeztünk, a vizes aszfalton belecsúsztunk a Golfba, a szélvédőt belepték a jégszínű repedések.
Kiszálltunk, kint egy rövid hajú izmos cseh fiatalember ordítozott, de nem értettünk semmit. Kábé félórát kiáltozott, azután kijött egy rendőrségi kocsi és elvitték Róbertünket. Mi Vikivel ketten maradtunk. A rendőrök azt mondták, ide fogják visszahozni. Egyébként nem beszéltek angolul meg végülis semmilyen nyelven, csehül mondták, én meg orosz és ószláv tanulmányaim alapján kikövetkeztettem mit jelenthet.
Az eső egyre jobban zuhogott, körbenéztünk, hol tudnánk leülni és várni. Hátunk mögött felirat: PIVOVAR. No ne várjon hiába. Beültünk. Lassan sötétedett és mi azon töprengtünk, miféle sötét fenyegetést tartogat még számunkra ez az út.
Ezután volt, hogy megismerkedtünk Hanna Mandakovával, a vadászgép-pilótával és az elvarázsolt kastéllyal.

2. Az elvarázsolt kastély

A mesebeli színes ház vad-buja kerttel, a kertben egy fél repülőgép és finom, kecse mozgású kutyák a napsütésben…
De ne vágjunk a dolgok elébe.
Kortyolgattuk a csapolt sört és vártuk, hogy Róbert-Marekot visszahozzák. Belegondolsz azt hallottuk Pesten, hogy a csehek nem szeretik a magyarokat. Na, kiderült, hogy még ez is múlandó.
Már sötétedett, amikor visszajött a rendőrségi furgon. Nagy kék villogást csapott, kimentünk és megkönnyebülten láttuk, hogy Marek egyben van. vele együtt kiszállt a kocsiból egy harmincöt körüli nagyon vékony nő és elkezdett magyarul beszélni.
Ti mind, akik e cikket olvassátok, járjatok a világ bármely táján gondoljatok szeretettel és tisztelettel Hanna Mandakovára és ne feledjétek őt soha! Ő az utazók őrangyala.
Hanna magyar szakon végzett, magyar tolmács és fordító volt és nagyon szerette a magyarokat. Szeretett mindent, ami magyar. Minket is. Mesélte, hogy amikor magyar szakra járt Csehországba, ösztöndíjjal tanult Budapesten és mindenki nagyon kedves volt és segített neki, amikor eltört a keze és azóta imádja a magyarokat és ahol tud segít nekik. Azt is elmondta, hogy cseh törvények szerint mindig a hátsó autó a hibás, az, amelyik belemegy a másikba, mindegy, hogy a másik bevágott elé. Bedobta az ellenállhatatlan mosolyát és sikerült elérnie, hogy csak sima helyszíni bírsággal megússzuk.
Meghívott magukhoz, a de Luxot is elvontattuk, mondta: a férfim szeret javítani, majd ezt is helyrehozza. Beültünk hátra a rajzfilm-kutya mellé és mentünk hozzájuk. Hanna a piros lámpáknál cukorkákat adogatott hátra nekünk meg a kutyunak, ami olyan aranyos volt, hogy ezen már tényleg nevetni kellett.
Szóval mondta, hogy nyugodtan lakjunk ott az elvarázsolt kastélyban, amíg a "férfije" helyrepofozza a Wartburgot. A férje egyébként egy őszes hajú oroszul jól beszélő vadászgép-pilóta volt, akinek a hobbija is a repülés, meg a repülők összeszerelése. Ott pihent egy félkész repülő a kertben. Ebből sejtheted, hogy óriási kertjük volt. Kis ösvény vezetett el a kapuig, körülötte virágok.
A ház belseje még inkább szürreálban játszott. Most nem is tudok mindent leírni, a lényeg az, hogy bizonyos tárgyak a legmeglepőbb helyeken bukkantak fel. Pl. különböző fura alakú és színű női cipők lógtak a falon sorban a lépcső mellett. A wc is olyan volt, mintha beszabadult volna egy ifjú képzőművész brigád, a wc-deszkára szögek voltak festve, és a fal is meglepő színű volt.
És én azt mondom, megérte a sok veszélyt, idegeskedést, parát, eltévedést, mindent megért, hogy ilyen jó emberekkel találkozhattunk, mint Hanna meg a "férfija" , hogy megismerhettük őket, a kertet, az elvarázsolt kastélyt, ezt az egész kedves, bolondos világot körülöttük.

3. Prága háztetői

És elindultunk Csehország felé. Bár már átjöttünk a határon, de ahol eddig voltunk az történelmileg nem cseh, hanem a Morva Nagyfejedelemség területe volt, amit ma is morvaországnak Moraviának hívnak. Én a cseh és morva terület között nem látok nagy különbséget, ahogyan a cseh és morva sör között sem.
Bár Hanna férje már megcsinálta a kocsit, mégis úgy döntöttünk, hogyinkább busszal megyünk, abból csak nem lehet baj. Akkora pechünk nem lett, hogy a busz szakadékba boruljon vagy valami. Szóval reméltük, hogy az utazás nem hasonló szellemben fog zajlani.
Megérkeztünk és nagy-magy lendülettel nekiálltunk szállást keresni. Mielőtt elindultunk voltak, akik azt mondták, hogy nem szeretik a magyarokat meg hogy tök nehéz szállást találni. Mind a kettő legendának bizonyult.
Tíz percen belül találtunk olyan szállást, ami ócsó diákszálló a város tetején és hopp még egy sört is adnak mindenkinek aki hozzájuk megy lakni. Staropramen.
Azután bebarangoltuk a várost, az óvárost, az U Flekut, még mindig alig hittük el, hogy sikerült eljutnunk egy olyan távoli és nehezen megközelíthető városba, mint Prága, de sikerült, hiszen a feliratok csehül vannak, az óváros is prágai és ha még kétségeid lennének, hát ott magasodik fölöttünk a két fekete torony, minden prágai fényképen szerepel, ez alapján lehet tájékozódni, bármerre is néznél ott van fölötted a két fekete nővér.