Melinda és Surnyesz
Nos erről a korszakról annyit... egy gimnáziumba jártunk a Surival. Amikor először beszélgettünk komolyabban, elittuk a bérletpénzét, majd a bérletét és a személyi igazolványát is. Igen, ez ő! Nem jön zavarba a nehézségektől! Egy igazi dzsentri! Egyszer nagy, vidám csapattal, bort kortyolgatva mentünk éppen a Gellért-hegy felé. Surinál egy kannás bor volt, amelyet nemrég vettünk. Belekortyol és azt mondja: - Valahogy nem jó az íze ennek a bornak. Nem visszük vissza? - Hadd kóstoljam meg - mondá Marek. - Felesleges. Ha egy bor a Surinak nem ízlik, azt nem szabad megkóstolni. Azt vissza kell vinni - ím - ígyen szóltam. És úgy is lett. Ez csak a bevezető volt ahhoz, hogyan is találkoztak. Koncerten voltunk is szomjasak. Suri, aki akkor még nagy Casanova volt azt javasolta: - Felszedek egy nőt, hogy vegyen söröket. Mondjuk azt ott. Ez volt Melinda. Hasonlóan lazának tűnt, sőt azóta már lazaságban veri a Surit is. Ittunk, pogóztunk, oszlattuk a tömeget. Szép este volt. Balaton koncert. Ők még ott össze jöttek és azóta is együtt vannak. "Kéét összeillő ember..." Tulajdonképpen tehát Surinak köszönhetem, hogy megismertem Melindát Ő volt az én angol tanárom. Valami miatt ezt mindig le akarja tagadni, kibasztam vele, hogy feltettem a netre. Amikor kicsit már haladóbbak voltunk Winston Churchill egyik beszédéből tanított minket (engem, meg a barátnőmet, Vikit) az angol jövő időre.
		Melinda, aki angol tanárnő, fordító, kis népszerűsítő angol nyelvtankönyveket irogat meg grafittiket fordít, na most már tudjátok ki ő. Azonkívül a Dialógus békecsoport aktívája is volt, cigány táborokat szervezett, she’s a real volunteer. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mielőtt először találkoztunk volna, már ismert a grafitti-fordításait.

<<<