Ivan Bunyin:

Az áldozat

 

Szemjon Novikov, aki kacskakezű fivérével élt, szerelemre lobbant Petrovka iránt. A fivérek úgy döntöttek, hogy megosztoznak, és Szemjon kiköltözött Brodból, egy faházat épített magának az erdőben, a nagy út mellett.
Illés napra az ácsok elkéredzkedtek. Szemjonnak ott kellett töltenie az éjszakát az építkezésen. Szűkösen, legyek között megvacsorázott a testvérével, vállára vetette a bekecsét, és azt mondta:
- Szűkös itt nálatok. Elmegyek az építkezésre, ott töltöm az éjszakát
- Legalább a kutyát vidd magaddal - felelték neki.
- Hagyjatok - mondta Szemjon és elindult egyedül.
Teliholdas éjszaka volt. Szemjon jövendő udvarát képzelte el, és úgy elmerült gondolataiban, hogy észre sem vette, hogyan kaptatott fel a faluból kivezető marhacsapáson a hegyre, az egy verszta hosszú úton a házig, amely az erdőszélen állt, az üres mezőn, keret nélkül feketéllő ablakokkal és frissen vágott hasábokkal, kóccal kitömött réseivel, forgácsdarabokkal a küszöbön. Az alacsony júliusi hold, amely Brod vízmosásai fölé emelkedett, homályos volt. Összezavarta a meleg fény. Sötéten, borúsan fehérlett előtte az érett rozs. Északon már egészen komor látványt nyújtott. Ott felbukkant egy sötét felhő. A minden oldalról fújó enyhe szél időnként megélénkült, szaggatottan végigfutott a rozs és zabmezőn, száraz, nyomasztó zajjal zizegett. A felhő északon mozdulatlannak tűnt, de gyakran megrándult gyors, aranyló villanással.
Szemjon megszokásból lehajolt és belépett a házba. Sötét és fülledtség volt bent. Az üres ablakokon benéző sárgás holdfény nem zavarta meg a sötétséget, csak fokozta. Szemjon a kunyhó belsejében lévő forgácsra dobta a subáját, amely az egyik világos folt volt, és hanyatt feküdt. Megszívta, kihunyó pipáját, egy kicsit még töprengett, azután elaludt.
De hirtelen egy széllökés taszította meg az ablakot és süketen felmordult távolból.
Szemjon magához tért. A szél felerősödött, átfutott a szakadatlanul forrón zizegő gabonán, és a hold fénye még fakóbb lett. Szemjon kilépett a kunyhóból, a halotti lepelként sápadó, szárazon és forrón suhogó zabmezőbe és felnézett a felhőre. Sötétszürke volt, az égbolt felét elfoglalta. A szél egyenesen az arcába fújt, tépte, borzolta a haját, nem tudta tovább nézni a felhőt. Nem tudta tovább nézni a villámokat sem, amelyek vakították és egyre forróbban és fenyegetőbben lobbantak fel. Szemjon keresztet vetett és letérdelt: messze a zabtengerben, a felhő előterében kivált egy nagyobb csoport és Szemjon felé indult, fedetlen fővel, új bekecsben, nehezen cipelték az ősi írás trónjának képét. A tömeg ködös és áttetsző volt, de az ikon jól látszott: szörnyű, szigorú arc vöröslött a fekete táblán, megperzselte az olvadó viaszgyertyák lángja, régi, kékesszürke ezüsttel volt kiverve.
A szél barátságosan belefújva, összekócolta Szemjon haját, és Szemjon félelmében és örömében földig hajolt az ikon előtt. Amikor felemelte a fejét, meglátta, hogy a sokaság áll, ügyetlenül tartva a fenséges ikont, a felhőn pedig, mint egy templomi kép, megjelent egy óriási kép: a fehér szakállas, hatalmas Illés próféta tűzbe öltözve, mint Zebaof isten ült a felhők halálos-kék kockáin, fölötte pedig, mint két izzó aszpid, narancsos-zöldes színű szivárvány. És villámtekintettel, morajlással és mennydörgéssel a hangjában Illés így szólt:
- Húzd ki magad, Szemjon Novikov! Halljátok, hercegi parasztok, ím elítélem őt, Jeleck terület, Pedtyecsov járás ideiglenes röghöz kötött parasztját Szemjon Novikovot.
És körös körül az egész fehérlő mező, minden kalász a bábokkal együtt rohant, előreszaladtak és meghajoltak Illés előtt és az ő zajogásukban mondta Illés:
- Megharagudtam rád, Szemjon Novikov, meg kívánlak büntetni.
- Mért, atyuskám? - kérdezte Szemjon.
- Nem illő Szemjon, engem, Illést kérdezned. El kell viselned a választ.
- Nohát, legyen, ahogy akarod - felelte Szemjon.
- Tavalyelőtt villámmal agyonsújtottam, bátyádat, Pantalejt: mért ástad be övig a földbe, hogy bűbájossággal térítsd vissza belé a lelket?
- Bocsáss meg, atyuska - mondta Szemjon, hajlongva. - Kicsinykét megsajnáltam. Ítéld meg, öreg korára is kenyérkereső.
- Az elmúlt évben én jégesővel, viharral vertem el a rozstermést. Ezt megtudva idejekorán, mért adtad el lábon a termést?
- Bocsáss meg, atyuska - mondta Szemjon és hányta magára a kereszteket. - Megéreztem én, hogy szükség lesz.
- Most pedig, Petrovkában, nem én perzseltelek-e meg?
- Mért sietsz úgy az építkezéssel, az elköltözéssel?
- Bocsáss meg, atyuska - mondta Szemjon és szórta magára a keresztet. - A kacskakezű fivérem boldogtalan, tőle jön minden baj, azt hittem.
- Hunyd le a szemed. Megfontolom, megtanácskozom, mi legyen a büntetésed.
Szemjon becsukta a szemét, lehajtotta a fejét. A szél zúgott, ő pedig megpróbáltam a zúgásból kihallani, miről suttog Illés a parasztokkal. De megint megdördült fölötte az ég, és semmit sem lehetett hallani.
- Nem, nem döntöttünk - harsogta teli torokból Illés. - Magad adj nekem tanácsot!
- A szememet kinyithatom? - kérdezte Szemjon.
- Nem szükséges. Vakon jobban gondolkodsz.
- Furcsa vagy, atyuska - nevette el magát komoran Szemjon. - Mit kell ezen gondolkodni? Háromrubeles gyertyát állítok neked.
- Nincs miből. Mindenedet az építkezésre költötted.
- Akkor elmegyek Kijevbe.
- Csak vesztegeted az időt és lejárod a lábadat. Kire hagyod a gazdaságot?
Szemjon elgondolkodott.
- Hát akkor a kislányt, Anfiszkát öld meg! Úgyis csak két éves. Lelkemre mondom, kedves kislány, sajnálni fogjuk, de hát mit tegyünk? Ezen már nem lehet változtatni.
- Halljátok, pravoszlávok! - harsogta Illés. - Beleegyezem!
És olyan tűz hasította ketté a fellegeket, hogy Szemjonnak csaknem fellángolt a szemhéja, és olyan ütés hasította az eget, hogy az egész föld megrándult alatta.
- Szent, szent, szent az Úristen, Zebaof! - suttogta Szemjon.
Magához tért és csak egy poros felhőt látott, a rozstáblát, és saját magát, ahogy a rozsban térdel. A széllökés az út felé vitte a port és a hold egészen elhalványult.
Szemjon talpra ugrott. Elfeledkezett a bekecsről és sebesen hazaszaladt. A felhőszakadás a legelőn érte utol. Sötét felhők vonultak az elsötétülő vízmosások fölött. Lenyugodott a vörös hold. Mélyen aludt a falu, de a marhák nyugtalanok voltak az udvaron, a kakasok kiáltottak. És ahogy Szemjon a régi kunyhójához futott, jajveszékelést halott belülről. A küszöbön állt a kacskakezű Nyikon, bekecsben és sapka nélkül, sovány volt és gyűrött, tompán és zavartan nézett.
- Nagy baj ért téged - mondta és hallani lehetett a hangján, hogy még nem egészen ébredt fel.
Szemjon berohant a házba. Az asszonyok kiáltozva szaladgáltak a sötétben, ként kerestek. Szemjon kivette az ikon mögül a kis dobozt, meggyújtotta a mécsest: a bölcső, amely a kemence fölött lógott, ide-oda ringatózott, az asszonyok futva, levették, a bölcsőben feküdt az egészen kékesszürke, halott kislány, a fejecskéjén parázslott a kendő.
Ettől kezdve Szemjon boldogan élt.

1913